Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)

Horváth Sándor: A bűnszenny

226 HORVÁTH SÁNDOR természetes hajlandóságainak és az akarati erőnek kialvása lehet. Ezek­nek a helyét foglalja el Szent Tamás «dispositio corrupta»-ja, ami mintegy természetszerűleg hajthatja az embert a gonoszság felé. Az ilyen lelki­ségnek továbbá nincsenek gátlásai. A szellemi javak iránti fogékony­ság megszűnik, örök élet vagy pokol az ilyen lelkiségben szerepet nem játszik. Innen Szent Tamás megállapítása : ex certa malitia, quasi absque freno peccat.1 Az alantas és aljas érzület, a rossz akarására beállított lelkiség képviseli a bukott személy bünszennyét az akarat részéről. Az akarat bűnszennyét azért is nevezhetjük űrnek, ürességnek, mivel ilyen választja el az erkölcsi élet középpontjától, a legfőbb Jótól. Az akarat feladata a szakadékok áthidalása. Ami valós léte szerint távol, sőt végtelen távolságban van a cselekvő személytől, azt az akarat vonzalma közel hozhatja hozzá az érzelmi lét szerint. Benne kell keres­nünk a beélés tényezőjét. Még az értelem adatai is csak az akarat be­folyása alatt válnak teljesértékű életelvekké, ez rögzíti le azokat úgy, hogy a cselekvő személy elveszíthetetlen birtokaivá legyenek.1 2 Még- inkább így van ez a tisztán «jó» jellegű tárgyaknál, amelyek az akarat hozzáidomulása (coaptatio) alapján jelenülnek meg a lélekben, úgyhogy az érzelmi lét szempontjából az akarat és benne élő tárgy egynek mond­hatók. Milyen nagy ür van tehát abban az akaratban, amelyben hiány­zik az erkölcsi élet középpontja, irányító és egységesítő ereje, a leg­főbb Jó ! A dinamia, a megmozdulás és a biztos mozgás szempontjából az ilyen akarat üresnek, súlytalannak és értéktelennek mondandó. Pedig éppen az ellenkező minősítéseket kellene felmutatnia, hiszen az a feladata, hogy az erkölcsi élettérben biztosan tájékozódjék és mozog­jon. Ezt az űrt és a vele járó elértéktelenedést mondjuk az akarat bűnszeny- nyének és a bűnös szégyenfoltjának. Az akarat hidalhatja át továbbá a végest a végtelentől elválasztó űrt. Érzelmi törekvésével megjeleníti és úgy használja élettényező gya­nánt, mint saját tulajdonát.3 A bűn ezt a közelséget megszünteti és áthidalhatatlan szakadékot vág az akarat és a végtelen közé. A bűnös még csak át sem lát arra az oldalra, amelyen a végtelen megtalálható. Tehetetlenség, végül pedig teljes érzéktelenség annak a képességnek a sorsa, amelynek a végtelen minden indítására szeizmográfszerűen meg kellene mozdulnia és teljes vonzalommal felelnie. A végtelennel szem­ben való érzéktelenség, a tőle elválasztó áthidalhatatlan ür a bűnös szégyen­foltja, tehetetlenségének és értéktelenségének hű kifejezője. 1 1—11. 78. 3. 2 V. ö. Örök eszmék. . . Intuíció és átélés c. értekezésünket. 3 I. 38. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom