Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: A bűnszenny
A BUNSZENNY 221 az új ismeret útját előkészíti. Az egyirányú gyakorlat folytán bizonyos téren teljes fogékonyság alakul ki a lélekben, úyghogy a megfelelő tárgyakat mintegy érzékeli, hatásukra ösztönszerűleg visszahat. A lélekben így felhalmozódó hatóerőt mondjuk alanyi értelemben vett készségnek, habitusnak, a kialakuló, mintegy átmeneti, gyönge és meg nem gyökerezett erőket pedig dispositiónak, hajlandóságnak. Minden habitus egy-egy újabb fényforrást képvisel. Ezek világosságában tájékozódik az értelem az ismeret különböző területein. Az egyiket önerejükben világítják meg, a másikhoz pedig megmutatják az utat. Nélkülük a lélek csak bizonytalanul jár-kel és a sűrű homályban azt sem látja, honnan kell kiindulnia vagy hol kell megállnia. Ilyen fényforrást képvisel a lélekbe öntött hit is a természetfölötti élettérben. Eligazít ott, leköti az értelmet és megdönthetetlen bizonyosságot közvetít. Ösztönszerűen érzékeli a kinyilatkoztatásban megjelenő Isten igéjét1 és úgy hajlik feléje, mint legfőbb éltető erejéhez és ingadozását vagy tudatlanságát megszüntető tárgyi fényforráshoz. Ha tehát a hit elhal, a lélek fogékonysága a természetfölötti igazságok irányában teljesen megszűnik, az értelmi fény eltűntével beáll a sötétség, úgyhogy az elme teljesen tájékozatlanul, sőt tehetetlenül áll szemben a kinyilatkoztatás tárgyi adottságaival. Bármily ragyogó legyen is ezek tárgyi fénye, nem veszi észre, mert hiányzik az erre alkalmas szerv, épúgy, mint a vaknál. Ezt a vakságot mondjuk az értelem bűnszennyének. Egyikmásik bűn, amely még nem oltja ki a hitet, talán csak több-kevesebb rövidlátás és tájékozatlanság formájában szennyezi be az értelmet, gyakorlati ítéleteit azonban minden körülmények között foltosakká teszi. Ezeknél ugyanis az akarati világtól függ a döntő szó, amely pedig a bűn következtében teljesen elerőtlenedik, mivel a szeretettel együtt a természetfölötti életre ösztönző és ahhoz szükséges összes erkölcsi erények eltűnnek a lélekből. Nincs olyan vonzó- vagy hatóerő, amely az értelem gyakorlati ítéleteit Isten felé irányítaná s azokra az isten- képiség bélyegét rányomná.2 Hiányzik tehát a lélek életéből a homogeneitás, vagyis amaz egyneműség, hogy tiszta és Isten felé tájékoanalytikus fogalmak, amelyek a tartalmi gazdagsághoz vezető utat vagy annak egy-egy felcsillanását mutatják. Az ismeretszerzés (ordo synthesis) igen becses eszközei, úgyhogy ebben a vonatkozásban általános ismereteszköznek, universalis ratio cognoscendi potentialis-nak mondhatjuk őket. így is tudásalany a nevük, de ismereteinket nem értékelik, hanem a megszerzésükhöz vezető utat mutatják meg. Ennek a jelentőségét mutattuk ki a tudományos hitvédelemre vonatkozólag Örök eszmék ... c. művünkben, 101. s. köv. old. 1 V. ö. Hitvédelmi tanulmányok Fides ex auditu c. értekezését. 2 Ez magában véve csak a természetfölötti jóra való alkalmatlanságot jelenti. A természetes rendben még mindig lehetséges a jócselekedet, úgyhogy semmiképen sem vonható le a kétségbeesett következtetés, hogy az elesett ember minden cselekedete bűn lenne. II—II. 23. 7. ad 1.
