Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: A bűnszenny
212 HORVÁTH SÁNDOR gyáriak a megvalósulása. Az akarat az utóbbi rendbe tartozván, teljesülése attól függ, hogy miként viszonylik tárgyához. Mibenléte szerint véges valóság ugyan, de tárgyi kiterjedése határtalan. Végleg lekötött- nek és így a szabad mozgásra teljesen alkalmasnak tehát csak akkor mondható, ha a végtelen tárggyal érintkezik. Ez egyrészt az akarat képességi, tehát határozatlan mivoltát leköti, másrészt annyira tökéletesíti, hogy minden részleges jó után szabadon törekedhet.1 Így lesz 1 A szabadság lehetőségét metafizikai szempontból abban kell keresnünk, hogy az akarat úgy viszonylik tényleges tárgyához, mint a végtelen a oo végeshez: —. Ha tehát az akarat olyan képesség, amelyet véges jó ki nem elégíthet, akkor megvan benne a potentialis szabadság. Ez még a tényleges működésben is megmarad, amikor a választással már határozottan lekötötte magát valamely tárgyhoz. Ebben az állapotban potentialis szabadsága megszűnik, amennyiben cselekvő energiája annyira korlátozva van egyetlen tényre, hogy egyidőben nem vonatkozhatik több vagy éppen ellentétes tárgy akarására. Ez az ú. n. sensus compositus, aminek a jelentőségét abban keli keresnünk, hogy egy tárgy tényleges akarása leköti az akarat energiáját és ennek az ereje kizár másfajta mengyilvánulsát. Metafizikailag két különböző formálás vagy alakítás, mint tény, össze nem egyeztethető. A ténynek és a lehetőségnek együttléte azonban nincs kizárva. Ez vezet el az ú. n. sensus divisushoz. Ennek a meghatározásánál nem az időbeli folytonosság a mérvadó, mintha az akarat megszabadulna a tényleges döntéstől, másra is elhatározhatná magát. A kettőnek ugyanabban az időpontban és állapotban kell együtt lennie. Ha +ehát az akarat a tényleges döntés pillanatában megőrzi tárgya fölötti uralmát, vagyis ha ez nem tölti ki teljes akarási képességét, akkor olyan reális adottságot találunk benne, amelynek alapján szabadnak mondhatjuk. Mivel pedig minden véges tárgy úgy viszonylik az akarathoz, mint a: oo, a tényleges akarás pillanatában találunk olyan adottságot, amely az akaratot lénytanilag szabadnak mutatja. A sensus divisus eszerint a tárgy és képesség viszonyítása alapján határozandó meg és ezen az alapon tartja meg az akaratot a szabadság területén. Ebből csak a végtelennel való közvetlen érintkezés vonja ki, ami semmiféle potentialitást nem hagy benne kitöltetlenül, úgyhogy viszonyukat 00:00 fejezi ki. Metafizikailag tehát azt a cselekedetet mondjuk szabadnak, amely tényezőjéhez (dc) véges adottságként (a) viszonyul. Szükségszerűség ebből a szempontból ott van, ahol a vgételen áll a végtelennel vagy véges a végessel szemben. Egyik esetben sem találunk reális alapot az ellenkező potentiaiitás ádításához: a képességet teljesen legyőzi és lefoglalja az actus, a beteljesülés. Tárgyilag is ezt kell mondanunk. A végtelen hiánytalan. Minden részleges jót magában foglal, ettől semmiféle kiegészítést nem vár, de nem is kaphat. Hozzá viszonyítva a korlátolt értékű javak mint igazi mozgató tényezők számba sem jöhetnek : csak mint az általános értékben foglalt tárgyak ennek erejében indíthatják az akaratot. Így a részleges jó az általánoshoz viszonyítva önálló értéket nem képvisel és így csakis a szabad választás tárgya lehet. Minél inkább le van tehát horgonyozva az akarat a végtelenbe, annál szabadabb a végesebbel szemben. Ezekkel a viszonylatokkal magyarázzuk Isten szabadságát, ezek értékelik az emberi szabadságot is metafizikai szempontból. A lélektani fontolgatásnak más értékmérői vannak, amelyek az említetteket nem zárják ugyan ki, de egyik sem érthető meg a másik elvei alapján. Az egyiknél tisztán létbeli (véges, végtelen) fontolgatások a döntők, á másiknál pedig a tudat tanúsága.
