Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Pataky Arnold: Az evangéliumok ószöv. idézetei
202 PATAKY ARNOLD idézést keresnünk a 22. versben sem, mely álcsodákat művelő prófétákról beszél. A kifejezések (iyepdrjoovrat... ipevőonpotprjrat xai noirjaovatv arjfisla xai répara) Móz. V. 13, 1-ben is megvannak, de csak általános jellegűek. — A világ végét megelőző nagy természeti tünemények megemlítése (24. 25. v.) szintén apokaliptikus közhely, melynek első bibliai forrása Íz. 13, 10 ; 34, 4. apokaliptikus leírása, (íz. 13. fejezete Babilon ellen szól, 34. fejezete pedig az Edomra váró isteni ítéletet írja le.) Hasonló kifejezésekkel találkozunk Jóéi 3, 3. 4. (LXX Vulg. : 2, 30. 31.) apokaliptikus leírásában is. V. ö. Mát. 24, 29; Luk. 21, 25. — A 26. vers megjövendöli az Emberfia eljövetelét az ég felhőiben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Dániel könyvének 7. fejezete a négy világbirodalom pusztulása után megjövendöli az «Emberfia» eljövetelét (13. 14. v.); de míg az ószövetségi prófétánál az «emberfia» a választott nép, a Messiással eszményi egységbe olvasztva (7, 27.) és a jövendölés szellemi értelemben elsősorban a földi egyház dicsőségére vonatkozik, Szent Márknál az Üdvözítő a végítéletre jövő, meg- dicsőült Isten-emberről beszél. V. ö. Mát. 24, 30; Luk. 21, 27. — A négy világtájra fáz ég négy szélére) szétszórt választottak összegyűjtése (Mk. 13, 27.) szintén apokaliptikus közhellyé lett a végső idők leírásában. Zak. 2, 6-ban ez a kifejezés a babiloni fogságba szétszórt zsidókra vonatkozik. 4. — A 14—15. fejezet az utolsó vacsorát, Jézus kínszenvedését és halálát írja le. A szinoptikus evangéliumok párhuzamos fejezetei : Mát. 26—27; Luk. 22—23. (V. ö. Ján. 13—19.) Az utolsó vacsora leírásában az Úr Jézus az árulót ezzel a szóval jelöli meg: «Egy közületek, aki velem eszik» (14, 18; v. ö. Ján. 13, 18.). Ez a kifejezés Zsolt, 41, 10-re emlékeztet, melyben a szent szerző fájdalmasan panaszkodik egy álnok jóbarátja ellen: «Ki kenyeremet ette, felemelte sarkát ellenem». Idézésre azonban nem kell gondolnunk, mert az Üdvözítő szavát a tragikus körülmények önként adják ajkára, a zsoltáros pedig beszédképpel a baráti érintkezésről beszél, mely idővel ellenséges viszonyba ment át. — De 14, 27-ben az Üdvözítő őrt yéypajirat bevezetéses! határozottan az ószövetségi szentírásra hivatkozik, bár a forrást pontosabban nem jelöli meg: «Megverem a pásztort és elszélednek a juhok». V. ö. Mát. 26, 31. Az idézet csekély eltéréssel (1. Mát. 26, 31.) Zak. 13, 7-ből való, a LXX AQ kódexe szerint), ahol a próféta a választott nép gonosz pásztoraira (vezető főembereire) váró isteni büntetésről beszél. Az Úr Jézus lelke előtt az a gondolat lebeg, hogy amikor a zsidó főtanács őt hatalmába keríti, apostolai el fogják őt hagyni. E helyen tehát alkalmazott magyarázattal (accomodatio per allusionem) van dolgunk. Magát ezt a gondolatot Szent Jánosnál is megtaláljuk, de nem idézet alakjában (16, 32.). 14, 34. (V. ö. Mát. 26, 38.) Gyötrelmes getszemáni-kerti haláltusájában az Üdvözítő felsóhajt: «Fölötte szomorú az én lelkem, mind
