Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Teller Frigyes: Magyarország középkori hangjelzett kódexei
162 TELLER FRIGYES jegyzés szerzője és meghonosítója, hanem az éneket szájhagyomány őrizte meg az emlékezet segítségével, míg csak a későbbi századok le nem jegyezték őket. Bár nem bebizonyított dolog, hogy Nagy Szent Gergely Anti- fonáriuma neumált volt, mégis minden oka megvan annak a föltevésünknek, hogy a Gergely-jéle Antifcnárium eredeti példánya neumált volt.1 A Pal. Music. I. kötete (106. 1.) megelégszik azzal, ha elhissziik, hogy neumált lehetett. Hogy az antik görög alfabetikus zenei jegyzés már jóval a nagy pápa előtt megszűnt, mindenki elismeri. Kétségtelen az is, hogy a ma létező és a IX. század előtt írt Antifonáriumok között egyetlen egy sincs, melyben zenei jelzés lenne. Ha tehát a Gergely-féle Antifonárium- ban volt zenei jelzés, az csak neumás lehetett. Erre vonatkozó legrégibb említést Egbert yorki püspöknél találjuk a Vili. század közepéről, aki megemlíti : «Antiphonaria, que conspeximus cum suis missalibus apud apostolorum Petri et Pauli limina». Hitelt érdemlő történeti bizonyíték az is, hogy a római énekesek a gregorián-antifonárium kópiáját magukkal vitték Francia-, Német- és Angolországba. Hogy ezekben a kópiákban valóban voltak-e neumák vagy nem, az más kérdés, mely eddig felelet nélkül maradt. Mindössze két esetben beszélnek arról, hogy zeneileg jelzett Antifonáriumokat küldtek Rómából. Állítólag I. Pál pápa küldött két neumált könyvet1 2 anélkül azonban, hogy az eredeti források zenei jelzést említenének : «... libros, antiphonale et responsoriale».3 * Továbbá Duchesne4 idézi Nagy Károly életrajzának néhány sorát, melyet róla egy szerzetes írt : «At ille dedit ei Theodorum et Benedictum Romanae Ecclesiae doctissimos cantores, qui a Sancto Gregorio (!) eruditi fuerant, tribuitque Antiphonarios Sancti Gregorii quos ipse notaverat nota romana». Azonban kétes az, hogy az «ipse» vájjon Szent Gergelyre, vagy Hadriánra vonatkozik. Valószínűbb, hogy az egész elbeszélés, Nagy Szent Gergely után négy századdal készülvén, csak a XI. századnak hagyományát tükrözi vissza. Szent Izidor írja a VII. században (636.) : «Nisi enim ab homine memoria tenatur, soni pereunt, quia scribi non possunt».5 Ebből Bannister6 azt következteti, hogy Szent Izidor semmiképen sem írhatott volna így, ha lett volna ismeretes vagy használatos zenei jelzés, azért Nagy Szent Gergelyt úgy tekinti, mint kora énekeinek rendezőjét és 1 L. Don G. Morin, Les véritables origines du chant grégorien. Rome, Tournai, 1904, 61—63. 1. * L. Dictionnaire d’Archéologie chrétienne, III. f. 722. 1. 3 L. Jaffé, Monumenta Carolina, 101, 139, 223. I. * Hist. Franc. II. 75. 1. * Etym. III. 15. 2. * L. Introduction. XIX. 1.
