Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: Egy fejezet Mária Terézia valláspolitikájából
14K JUHÁSZ MIKLÓS ugyanis megengedte a csak megyei engedéllyel — tehát illetéktelenül — építtetni kezdett oratórium folytatását, de az oratóriumot a katolikusoknak szánta, akiknek eddig nem volt Bugyiban vallásgyakorlatuk. Egyben elrendelte a helytartótanács a katolikus plébános és iskolamester bevezetését. Gróf Esterházy Károly püspök a végrehajtás érdekében rögtön érintkezésbe lépett gróf Fekete György perszonálissal. A március 9-én esedékes megyei közgyűlésig a konzisztórium titokban tartotta az ügyet. A március 12-én tartott konzisztóriumban a püspök — aki személyesen jelent meg a megyegyűlésen — beszámolt a közgyűlés lefolyásáról. Ő maga olvasta fel a bugyi-i oratóriumnak a katolikusok számára történő átadásáról szóló, eddig titokban tartott, helytartótanácsi leiratot. Beleznay Miklós generálist, aki abban a hiszemben volt, hogy a vármegye engedélyével a reformátusok számára építteti az oratóriumot, villámcsapásként érte a helytartótanács intimátuma, amelyről még csak sejtelme sem volt. Mindjárt tiltakozik ellene, de még ott a helyszínen, hosszabb tárgyalás után, sikerül megegyeznie a püspökkel úgy, hogy az ő pénzén épült oratórium megmarad ugyan saját tulajdonában, de azt nem adhatja át a reformátusoknak imaház céljaira, hanem csak saját, világi szükségleteire használhatja, míg a katolikusok a régi helvét templomot kapják meg, és a helytartótanács rendelete értelmében ide vezetik be a plébánost. Egyúttal elhatározták azt is, hogy az alispán és a szolgabíró, valamint az egyházmegye két kiküldöttje jelenlétében a következő szombaton megtörténik a plébános bevezetése. A március 18-i konzisztóriumon már fel is olvasták Laszkovics Imrének, Pest megye alispánjának a levelét, amely szerint a katolikus hívek Virágvasárnap átvették a bugyi-i templomot. Ugyanakkor minden rendzavarás nélkül megtörtént a plébános bevezetése a prédikátor házába. Egyébként a tárgyalt időszakban ez az egyetlen templomfoglalás a hatalmas vármegye területén, amelyről a konzisztoriális akták tudnak. Különben is 1747-ben olvassák fel a konzisztóriumban azt a helytartó- tanácsi rendeletet, amely megtiltja a plébánosoknak és adminisztrátoroknak, hogy segédkezzenek a földesuraknak az egykor katolikus templomok visszafoglalásában, hacsak külön királyi rendeletet nem kapnak erre. A többi esetben — Szentes, Hévízgyörk, Sás, Nagyrév, Szalkszent- inárton, Jenő, Fülöpszállás, Tiszaug, Áporka, Cinkota, Tószeg, Cegléd, Tiszakürt kérése szerepel az aktákban — bár hosszadalmas vizsgálat után, de mindig megkapják a kért engedélyt. Az egyházmegye és a vármegye kiküldöttjeiből alakult vegyesbizottság minden egyes alkalommal legelőször is az után kutat, hogy milyen jogon van a protestánsoknak szabad vallásgyakorlatuk az illető helységben. A legnagyobb követelmény az — hiszen privilegiált vármegyékről van szó —, hogy az akatolikus lakosság ki tudja-e mutatni az 1681 óta megszakítatlan vallásgyakorlatot. 1760-ban például a helytartótanács azért utasítja
