Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Papp Imre: Erkölcs és vallás viszonyának problematikája
A NEMZETKÖZI IGAZSÁGOSSÁG 361 kényszeríti, hogy túllépje saját körét. A hatalom arca démoni vonásokat árul el : az ember végzete és cselekedeteinek sötét mélysége benne tárul fel leginkább, mert általa szabadulnak fel az emberi szenvedélyek.1 Még élesebben ütköznek ki ezek a démoni vonások a nemzetközi életben, úgyhogy az emberiség tagoltsága miatt, amelyet a bűn következtében fellépő érdekellentétek áthidalhatatlan szakadékokká mélyítettek ki, egyáltalán nincs kilátás egy, az egész emberiséget magában foglaló világközösség megalakítására. Népek egybeolvadásával is csak újabb állam és nem magasabbrendű közösség keletkezik. Egyesült államok, államszövetségek csak kiterjedésben és szervezettségben jelentenek nagyobb egységeket, de természetük nem haladja túl az egyes államok működési körét.2 Nem külső erőszak, hanem csak benső törvényszerűség lehet az egység megvalósítója. S bár számunkra az állam az emberi közösség formája és ő a jogrend megvalósítója, mégis az emberi társulás igényeinek nem szab határt az állam kerete és van az állami hatalomból fakadó jognál magasabb igénnyel fellépő igazságosság. Az államok fölött álló magasabb kötelező erővel bíró jog létének és kötelező erejének indokolását nem találhatjuk másban, mint hogy ha Isten az emberiséget különböző népekre tagozottan is teremtette, gondoskodnia kellett összetartó erőkről, amelyek biztosítani tudják, hogy a népek érintkezése egymással értelmes lényekhez méltó legyen. Csak az újkori felfogás vallja, hogy a tiszta természet állapota az állandó harcot jelenti (Spinoza, Hobbes). Szent Tamás szerint, ha az emberek egymással való érintkezése szükségképen következik az ember társas természetéből, akkor a természet alkotója nyilvánvalóan azt is akarja, hogy az emberek békében éljenek egymással.3 Kell lenni olyan összetartó erőnek, amely a logikai elvonás útján nyert és az ember szellemi törekvéseiben óhajtott nemzetekfölötti egység képének megfelelően a népek kapcsolatait békésen rendezni tudja. Mikor azt keressük, hogy mi legyen az a gondolat vagy érték, ami felé a nemzetek életének fejlődése is halad és ami sajátos erővel egy közösségben is tudja őket egyesíteni, akkor azt látjuk, hogy különböző korok más és más tényezőkben látták ezt megvalósulni. A felvilágosodás kora az észben kereste, az anyageivűség az érdekekért vívott kenyérharcban, legújabban a vér és faj történelemalakító erejére hivatkoznak, mint a nemzetközi életet is szabályozó erőre. A keresztény felfogás nem is tagadja, hogy ezek az erők valóban hatnak, önmagukban azonban még nem tárják fel azt a célt, ami az alakulásoknak mozgatója és ami alapja lehetne a teljes emberi természet jogának. A természet Ura és Alkotója a közjó szeretetében és akarásában jelölte meg azt az összefogó erőt, ami a közösség tagjait egyesülésre készteti. Az egyes államok benső életének ez a rendező ereje és a nemzetek közötti kapcsolatok terén is 1 A modern etikusok közül különösen N. Berdiajew élezi ki azt a gondolatot, hogy az állami rend az ember bűnös természetével függ össze. Von der Bestimmung des Menschen. Versuch einer paradoxalen Ethik. Bern, 1935. 265. skv. o. a Fessard : i. m. 53. o. * Contra Gent. III. 128.
