Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Erőss Alfréd: XII. Pius pápa legújabb körlevelének jelentősége

tárgyalja. Szabatosan kifejti, hogy az Egyháznak mindenkor csak egy feje van : Krisztus. A pápa nem egy «második fej» a Krisztus-testen, hanem az egyetlen főnek látható helyettese itt a földön. Ugyanilyen szabatossággal kimutatja, hogy az Egyház tagjai mindazok, akiket ugyanaz a krisztusi keresztség és krisztusi hit fog össze. A bűn egymagában (hacsak nem hittagadás) még nem zár ki a Krisztus-testből, bár kívánatos, sőt szükséges, hogy minden tag kegyelmi életet éljen és az Oltáriszentség egységesítő erejében minél bensőségesebben Krisztusé legyen.1 Itt találkozunk azután a ma is vitatott problémával, hogy milyen szerepe van a szentségeknek, illetve a szentségi jegyeknek, a titokzatos Krisztus-test szervezeti struktúrájának fölépítésében.

Az enciklika eredeti latin szövege egyöntésű. A hivatalos olasz fordítás a könnyebb áttekintés kedvéért a kisebb szakaszok fölé tartalmi útmutatást, rövid címet függeszt. Az egyik ilyen címben a szentségek a misztikus test «szervei» nevet viselik. Az idézőjelbe tett szó nincs véglegesen formába öntve. S bizonyára helyesebb, ha nem választjuk szét a Krisztus-testben a tagokat és a szerveket. Az enciklika mindkét nevet a hívekre alkalmazza. A szentségek nem «szervek» tehát, melyek mintegy a tagokkal együtt alkotnák a testet, hanem azok adják meg az egész testnek sajátos szervezetét. Helyesebb tehát, ha a Krisztus-test «szentségi szervezetéről» beszélünk. (V. ö. A pap Krisztus misztikus testében, Papi Lelkiség IV, 4—15). Ebben a szervezetben aztán szerves részt képeznek a különböző csoportok és alakulatok, még pedig nemcsak a szorosan vett hierarchikus rendek, hanem a keresztény családok, a szerzetesrendek és egyéb közösségek. «Minime autem reputandum est hanc ordine digestam, seu organicam, ut aiunt, Ecclesiae Corporis structuram solis hierarchiáé gradibus absolvi ac definiri ; vel, ut opposita sententia tenet, unice ex charismaticis constare ; qui quidem donis prodigialibus instructi, nunquam sunt in Ecclesia defuturi. Omnino utique retinendum est, qu< sacra potestate in eiusmodi Coprore fruantur, primaria eos ac principalia membra existere, cum per eosdem, ex ipso Divini Redemptoris mandato, munera Christi doctoris, regis, sacerdotis perennia fiant. Attamen iure meritoque Ecclesiae Patres, cum huius Corporis ministeria, gradus, professiones, status, ordines, officia dilaudant, non eos tantum prae oculis habent, qui sacris fuerint ordinibus imtiati ; sed eos quoque omnes, qui evangelica consilia amplexi,vel operosam inter homines, vel umbratilem in silentio vitam agant, vel utrumque pro peculiari instituto suo efficere contendant ; eosque etiam, qui licet in saeculo vivant, actuosa tamen voluntate misericordiae operibus se

1 Gasque, L’Eucharistie et le Corps mystique, é. n. ; Garrigou—Lagrange, L’oblation dans le Corps mystique, in Vie Sp. 1939, 33—43 ; v. Ö. Schütz, Az Eucharisztia helye a hitrendszerben (Titkok tudománya, 140); Pataky, Adatok Szent Pál misztikájához, Theologia 1943, 102.

XII. PIUS PÁPA LEGÚJABB KÖRLEVELÉNEK JELENTŐSÉGE 317