Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Móra Mihály: Széljegyzetek a rendkívüli házassági köteléki perhez. (Folyt.)

IRODALOM LITERATUR BULLETIN 281 és magyarázatot adott volna a szentistváni, továbbá a századforulói törvények számos kitételének megértéséhez. Végül jó néven vettük volna, ha a szerző, különösen egyik-másik nagyjelentőségű zsinat kihatásaira is rámutatott volna. Ezek a többnyire módszertani természetű megjegyzések azonban nem érintik a munka belső értékét, amely főképen abban áll, hogy a szerző a történe­lemmel foglalkozók és a müveit közönség számára egységes képben, élvezetes magyar nyelven és gondos történeti megvilágításban hozzáférhetővé tette nemzeti zsinataink hatalmas anyagát és ezzel feltárta nemzeti, szellemi és egyházi életünk fejlődésének alig ismert, alig méltányolt csendes tényezőit, a zsinatokat. Galla Ferenc. Petruch Antal S. J.: A trencséni jezsuita noviciátus anyakönyve. Buda­pest, 1942. Különlenyomat a Jezsuita Történeti Évkönyv 1942-ből. 216 oldal. Lelkes örömmel köszöntjük a magyar jezsuiták ama komoly és terv­szerű kezdeményezését, hogy rendjük magyarországi történetének eddig túl­nyomórészt lappangó emlékeit felkutatják és napfényre hozzák. Hiszen a rend oly széleskörű és mélyreható befolyást tett a magyar közéletre, főképen pedig az egyházi és szellemi életre a katolikus megújhodás korában, hogy szereplésé­nek tökéletesebb megismerése lényegesen hozzájárul nemzeti múltúnk teljesebb és igazabb történeti felújításához. Ez a feladat elsősorban a rendtársak szent kötelessége, mert ők ismerik legjobban rendjük életét, fegyelmét, célkitűzéseit, küzdelmeit, szellemét. Felbecsülhetetlen kár volna a rendre és a tudományos történetírásra egyaránt, ha kontár kezek, elfogult elmék nyúlnának a rend dicső múltjának feltárásához. A nagy rendi elődök: Hevenesy, Kaprinay, Pray és Katona úttörő munkája, akik megalapozták a magyar történetírást és óriási gyűjteményeikben kimeríthetetlen kincses bányát hagytak az utókorra, legyen lelkesítő hatással a bátor kezdeményezőkre. A sokat ígérő vállalkozás élén Karunk bekebelezett doktora, Gyenis András atya áll, aki nemcsak tervszerűen irányítja a rendtársakból és külső tagokból megszervezett munkaközösséget, hanem a tudományos feldolgozás jelentős részét is vállalta. A «Kiadványok Jézus Társasága Magyarországi tör­ténetéhez» címen megindított vállalkozás párhuzamosan tanulmányokat, részletkérdésekkel foglalkozó értekezéseket, továbbá forrásanyagokat ad ki. Petruch kiadványa ez utóbbi csoporthoz tartozó munka, a trencséni jezsuita noviciátus anyakönyvét tartalmazza az 1655—1772-ig terjedő időből. A jegyzék 1723 scholasticus, papnak készülő és 707 coadiutor, vagyis házi­munkára szánt kisegítőtestvér adatait foglalja magában a tagok személyes bemondása alapján. A sivár személyi adatok és minősítés mögött a magyar katolikus újjá- ébredés és a barokk művelődés csendes munkásainak alakjai bontakoznak ki lelki szemeink előtt, akik közül számosán rendi és országos viszonylatban kiemelkedtek koruk átlagemberei sorából. Szép számmal vannak az olyanok, akik az atyák apostoli munkájának hatására tértek vissza őseik hitére és a rend kötelékébe léptek, hogy régi hitsorsosaik megtérítésének szenteljék életüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom