Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Móra Mihály: Széljegyzetek a rendkívüli házassági köteléki perhez. (Folyt.)
264 PÉTERFFY GEDEON állapítanunk, hogy tanítása nem mondható egyszerűen arisztotelikusnak és még azt sem lehet állítani, hogy kereszténnyé akarta volna tenni a nagy pogány bölcselőt. Az aristotelesi metafizika és etika tételei, a stoa természetjogi tanítása, a keresztény hagyomány kincse mind különálló forrásokat jelentett Szent Tamás számára, amelyeket nagy szellemi függetlenséggel használt fel. S miközben keresztény gondolatokkal gazdagította a pogány eredetű természet- jogot, lényegesen túlhaladta a földre és emberre lezárt jogi gondolkodás szemléletének körét. Aristoteles etikája és politikája megállt az embernél és az államnál. Szent Tamás pedig a jog és igazságosság eszméjének metafizikai alapvetését keresve, szükségképpen túlhaladta az emberre vagy az államra lezárt célok rendjét. Ebben kétségtelenül Szent Ágoston volt a legnagyobb hatással rá, aki szintén értékesítette főleg Cicero munkái nyomán a stoikusok természetjogi tanítását, azonban a természetjog forrását az örök isteni törvényben jelölte meg. Az értelmes, szabad lény számára ez az örök isteni törvény erkölcsi törvény lesz, amelynek indítását szabadon kell követnie, és amelynek betöltésével kiemelkedik saját körének zártságából. Az igazságosság és jog transcendens kapcsolatainak feltárása lehet igazán alapja az államok fölött álló és kapcsolataikat rendező jog eszméjének. Szent Tamás tanításának ez a legnagyobb értéke, viszont nemcsak azt kell tudnunk, hogy nála nem található meg a nemzetközi igazságosságnak mai, szociális értelemben vett fogalma, hanem azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az igazságosságnak az a fogalma, amit ő kidolgozott, nem alkalmazható a mai viszonyokra minden megszorítás nélkül. Amit Szent Tamás a jogos háborúról és ezzel kapcsolatban a nemzetek közötti igazságosságról tanított, az a középkori viszonyoknak megfelelően egy egyhatalmi rendszer felfogásának szelleméből fakadt. A középkor kereszténysége a Pax Romana által teremtett rend eszméjét őrizte és ennek a gondolatnak Szent Ágostontól adott keresztény tartalmát akarta a pápa és császár vezetésével megvalósítani. Egyhatalmi rendszer keretében pedig tulajdonképpen nincs nemzetközi jog, hanem az összetartó hatalomnak, hosszú évszázadokon át Rómának a beljoga szabályozta a legyőzött és a birodalom egységébe szervezett népek életét.1 A háború ezen politikai világkép keretében a benső rend fenntartásának és a kívülről jövő jogtalan támadás megtorlásának volt az eszköze. A büntető igazságosság érvényesülése által történő megtorlás és a jogrend helyreállítása volt az a vezető gondolat, ami a középkori kanonistáknál és teológusoknál a nemzetközi igazságosság eszmei tartalmát jelentette.2 Szent Tamás, amint láttuk, az államnak befelé érvényesülő 1 L. Gajzágó László : A nemzetközi jog eredete, Budapest, 1942 1—6. o. — A háború és béke joga, Budapest, 19422 12—20. o. 2 Gratianus Decretuma a jogos háborút így határozza meg : «Iustum est bellum, quod ex edicto geritur de rebus repetendis, aut propulsandorum hominum causa». (P. II. C. 23. quaest. II.) Ugyanitt hivatkozik Szent Ágostonnak arra a mondására (In Heptateuchum 1. VI. q. 10. — P. L. 34, 781.), amit Szent Tamás is idéz : «Justa bella solent definiri, quae ulciscuntur injurias, si gens vel civitas plectenda est, quae vel vindicare neglexerit quod a suis improbe factum est, vel reddere quod per injuriam ablatum est». II—II. 40, 1.
