Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Móra Mihály: Széljegyzetek a rendkívüli házassági köteléki perhez. (Folyt.)
258 RADÓ POL1KÁRP megvertek azzal a kívánsággal, hogy keléses ne legyen, a németeknél csak a nőket csapkodták meg lábukon, hogy rühesek ne legyenek.1 A középkor végén Temesvári Pelbárt tanúja a virgácsolásnak, aki keményen megrója emiatt hallgatóit.1 2 Ehhez hozzá kell fűznöm, hogy Pelbárt ebben csak az akkori (XV. századvégi) teológiai divatba kapcsolódik bele : a XV. században ugyanis az egyetemek, nevezetesen a hazánkhoz közel fekvő bécsi egyetem professzorai valóságos hadjáratot indítottak a babonás szokások ellen, és még a régi agendákban, obsequialékban, rituálékban olvasható sacramentálék iránt sem voltak valami nagy tisztelettel. Különösen Nicolaus de Jávor3 bécsi magister hadakozott ezek ellen a szokások ellen. Pelbárt teljesen ennek a teológiai divatnak a vonalán mozgott, mikor per analogiam még az aprószentekelést is elítélte. Pedig ebben nem volt igaza. Abban az időben minálunk az eredetileg pogány szokásból már egyházi sacramentale : szentelmény lett. Az Egyház a középkor frissen megtért népeinek nagy nevelője, ebből is áldást, szentel- ményt csinált. Igaz, hogy Adolf Franz, a középkori áldások nagy szakkutatója, nem emlékezik meg erről a szentelményről, és nem közöl hatalmas művében egy idevágó szöveget sem :4 nálunk, hazánkban mégis már a XIV. században megtalálható az aprószentekelésnek sacramentálévá átformált szokása, és még 1528-ban is található rá szöveg. A források nem nagyon bővek. Liturgiatörténeti kutatásom folytán5 212 kézírásos liturgikus kódex átvizsgálása után három emlékét találtam ennek a szentelménynek. A legrégibb Jászó premontrei prépostság környékére vezet a XIV. század idején. Az említett nagymultú prépostságnak egy kézírásos breviáriuma, mely nagyon sok részt tartalmaz az agendákból (keresztség, utolsó kenet, szerzetesi fogadalom, körmenetek, búzaszentelés stb.), aprószentek napján, a zsolozsma után hozza a mi szövegünket is, még pedig az első kéz által írva, amely a breviárium szövegét másolta, ill. összeállította. Ez a szöveg következőképen V hangzik : «Benediccio uirgarum. Adiutorium nostrum in nomine domini... Oremus. Benedic quesumus domine has uirgas quas ex meatu terre interiora per spiracula profluente laticem mundare iussisti, ut fugata ab eis cuncta dyabolica machinacione quicunque humiliter se inclinauerit ad percussionem uirgarum istarum, tibi inmensas graciarum referat acciones. Multiplica domine in hys uirgis be + nediccionem tuam et tua dona et sicut fidelibus tuis harum uirgarum utilitatem donare consueuisti, ita et famulis tuis in presenti tempore uberius tua dona largire. Per. 1 F. Panzer, Beitrag zur deutschen Mythologie, München, 1848—55, 11., 307. 2 Horváth Cyrill, Pomerius 63. Idézi Bálint Sándor i. m. 146. 3. jegyzet. 3 Adolf Franz, Der Magister Nikolaus Magni de Jawor, Freiburg i. B., 181—183. 4 Die kirchlichen Benediktionen im Mittelalter, I., II., 1909. 5 L. erre nézve Pannonhalmi Főapáts. Főiskola Évkönyve 1940/41, 86. 1.
