Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Móra Mihály: Széljegyzetek a rendkívüli házassági köteléki perhez. (Folyt.)
234 MÓRA MIHÁLY az elválasztás irányában tudvalevőleg csak a XX. században tett lépést, amennyiben ez az elválasztás a kánonjog élő és e kisebb jelentőségű szervezeti reformokkal megbontani nem kívánt rendszere szerint egyáltalán lehetséges. Már az elindulásnál figyelembe kell venni azt az alapvető különbséget, amely az egyházi és az állami jogélet terén eltérő helyzetet teremtett. Nem szabad elfeledni, hogy az államhatalmak elválasztásának tanát a XV111. század abszolutista államát felváltó alkotmányai iparkodtak megvalósítani, a tant maga Montesquieu az egyéni szabadság érdekében vetette fel, kiépítését az a törekvés mozdította elő, amely a közigazgatást a bíráskodás túlkapásaitól akarta mentesíteni. Nagyon is találó a kánonjogra is az a megjegyzés,1 hogy az elválasztás gondolata kapcsolatban áll az államformával és a jogrendszerek általános jellegével. A korábbi világi jogtudománynak az államhatalmi ágakra vonatkozó elmélete a kánonjog autochton is gondolatvilágában élő kánonjogászokat érthetőleg nem tudta arra az elhatározásra bírni, hogy a XIX. század politikai felfogásának világában nagy szerepet játszó hatalmi ágak egyensúlyát megvalósítani törekvő tanítást átvegyék. Az újabb kánonjogi feldolgozások is annak tanujelei, hogy a teljes átültetést a kánoni szféra eltérő talajviszonyai akadályozzák. 9. Lényegileg ezt a nézetet vallja a kánonjogi irodalomban uralkodó és részleteiben is megalapozott álláspont,2 amelyet a következőkben foglalhatunk össze. A kánonjog sem a X. Pius-féle reform, sem a Codex után nem ismeri a világi jog szerint megvalósult intenzitásban a törvényhozó, bírói és közigazgatási hatalomnak (a kontinensen a mai átmeneti korban elvi okokból elhalványított, de az államhatalmi megnyilvánulások tiszta kategóriáinak hiánya folytán már azelőtt is jóformán mindenütt számos áttörést szenvedett) elválasztását és így a bíráskodás és a közigazgatás közötti éles választóvonalat : a legfelsőbb egyházi hatalom (plenitudo potestas) a pápa kezében van és ugyanígy egyesül alsóbb fokon az alája rendelt püspökök kezében a püspöki hatalom (218. c. és 335. c. 1. §). Ezen nem változtat lényegileg az sem, hogy e hatalom gyakorlására segítő és helyettesítő szervekkel rendelkeznek, mert ezek a pápai és püspöki jogkört nem osztják meg, nem csorbítják, de ezek nem is önállósulhatnak, nem állhatnak harcban egymással és így egyházi érdekből egyensúlyuknak különleges szabályozására korlátok között ma sem mellőzheti. Idegen jogrendszer eszméinek tüzetes vizsgálat nélkül való átvitele a kánonjogba különösen akkor veszélyes, ha ez — mint esetünkben — a világi jogelmélet szerint is sokat vitatott kérdés vonatkozó és igen nagyterjedelmű világi irodalmának beható tárgyalása nélkül történik. 1 Qoltner, 9, 14 sköv., 19, 22. * Legutóbb Köstler Rudolf : Kirchliche Verwaltungsgerichtsbarkeit ?, ZsföffR., XVII., 451—6.
