Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Erőss Alfréd: A föltámadás jelentősége a megváltás művében
206 ERÖSS ALFRED fogast a liturgia is híven őrzi s hatásosan fejezi ki húsvéti énekében : Mors et vita duello conflixere mirando : dux vitae mortuus regnat vivus. — Ugyanezt így énekli szentviktori Ádám himnusza : Vita mortem superat : homo iám recuperat quod prius amiserat paradisi gaudium : viam praebet facilem, cherubim versatilem amovendo gladium. Christus coelos reserat et captivos liberat quos culpa ligaverat sub mortis interitu. Pro tali victoria Patri, Proli gloria sit cum Sancto Spiritu ! (Amor Sanctus 154.) 5. Ezek után most már összefoglalhatjuk eddigi fejtegetésünk eredményét. Végigfutottunk a megváltás művének első négy módozatán s igyekeztünk pontosan meghatározni benne a föltámadás szerepét. Megállapításunk egy mondatban süríthető. Láttuk, hogy a föltámadás a kereszthalállal szemben (1) nem érdemszerző, hanem minta-ok, (2) nem megaláztatás, hanem megdicsőülés, (3) nem áldozat, hanem annak teljessége, (4) nem küzdelem, hanem győzelem. Épp ebből a párhuzamból tűnik ki, mily szorosan összetartozik s bontatlan egységet alkot Krisztus kereszthalála és föltámadása. A kettő egymás nélkül most már el sem gondolható. «Ha Krisztus nem támadt föl, akkor hiábavaló a mi tanításunk, hiábavaló a ti hitetek» (1 Kor 15,14). Ez vonatkozik az egész megváltásra, külön-külön az érdemre, az engesztelésre, az áldozatra, a szabadításra.1 A föltámadás lepecsételi és betetőzi a megváltás művét. Nem elég, hogy Krisztus meghalt miérettünk, föl is kellett támadnia miérettünk.1 2 Aquinói Szent Tamás a már ismertetett négy módozat mellett még egy újat állít a tudományos érdeklődés középpontjába : Christus operatus est nostram salutem per modum efficientiae. Ez a tanítás, melyet Medina a tomista teológia rejtett drágagyöngyeként nevez, még erőteljesebben és tökéletesebben fejti ki azt a gondolatot, amelyet a föltámadás győzelem-jellegével kapcsolatban megpendítettünk. A megváltás műve nem csak minta-oka, hanem valósító oka a megigazulásnak.3 1 «Der Oedanke, daß die Auferstehung die objektive Vollendung der Erlösung bilde, ist ein eminent katholischer und spricht sich tatsächlich in der Feier der Auferstehungstages Christi als des eigentlichen Erlösungsfestes aus.» Scheeben, Dogmatik V. n. 1281. — «Erst in der Überwindung des Todes wird unsere Erlösung vollendet.» Stoiz i. m. 71. — «La mort n’est que la moitié de l’oeuvre rédemptrice, qui réclame la eésurrection comme son complement nécessaire.» Prat i. m. Il 252. 2 Prat i. m. II 252. Az írás tanúskodik róla, hogy Krisztus föltámadása épúgy, mint halála, miérettünk történt (2 Kor 6, 15). Erősen kidomborítja e gondolatot szent Ambrus : Si enim nobis non resurrexit, utique non resurrexit, qui sibi cur resurgeret, non habebat. (De fide resurrectionis.) 3 Scheeben, Dogmatik V. n. 1129. V. ö. Bousseé, La causalité efficiente instrumentale de l’humanité de Christ (Revue Thomiste 1934, 379—380) ; Tschipke, Die Menschheit Christi als Heilsorgan der Gottheit (1940).
