Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
JOHANNES UNGARUS 1261 KÖRÜLI UTAZÁSA 141 távolabbi vidékekre menekültek, védelem nélkül hagyván a fontos és jelentős fővárost.1 Valóban itt lett volna az ideje, hogy az egész nyugati kereszténység megmozduljon, azonban Armenia királyának üzenete kétségeket támasztott Nyugaton. Az örmény király attól félt, hogy hiába szabadítják fel egyesült erővel a Szentföldet, hiába állítják vissza teljes hatalmába a Jeruzsálemi királyságot, meg a kisebb báróságokat, a visszakerülő keresztény politikai és egyházi fejedelmek mongol fennhatóság alá kerülnek. Mivel az üzenet küldője közvetlen közelből szemlélte az eseményeket, intő szavának valóban igen nagy hatása volt. Róma gondolkodóba esett és a keresztény világ meg sem mozdult. Azonban éppen az örmény király volt az, aki korábban pedig Hulagu kánt biztatta azzal, hogy majd az egyesült nyugati keresztény seregek is segítségére jönnek, ha az Egyiptom elleni hadjáratra kerül sor és ebben majd — a szentföldi vidékek megszállásával — a mongolok segítségére lesznek. Hulagut a keresztény hadak elmaradása zavarba hozta. Számításaiban csalódott. Damaszkusz osztroma javában folyt és már-már itt volt az ideje, hogy Egyiptom irányába forduljon. Gyorsan határoznia és cselekednie kellett. Ezért döntött úgy, hogy sebtében összeválogatott mongol előkelőségekből álló követséget meneszt IV. Sándor pápához és közvetlenül neki tárja fel szándékait. Ennek a követségnek az élére egy magyar embert állított, név- szerint Johannes Ungarus-t. Mivel neve mellett egyszer sem szerepel a «Frater» jelző, minden valószínűség szerint polgári személy volt, s mást nem is képzelhetünk el, csak azt, hogy az 1241—1242. évi magyar- országi tatárjárás alkalmával került a mongolok fogságába. Mivel ennek az utazásnak az idején, tehát 1261-ben még javakorbeli férfiúnak kellett lennie, legfeljebb mint 20—25 éves ifjú jutott a mongolok kezei közé. Nemesi családból származó, tanult fiatalember lehetett, mert a mongolok megbecsülték ; mint ilyen, Batu táborából Hulagu udvarába került és ott — közel két évtized alatt — a kán bizalmi embereinek sorába emelkedett. Vagy nem a legnagyobb bizalom jele-e, ha Hulagu, a hatalmas kán, az Ilkán birodalom feje egy magyar embert küld követsége élén Rómába, a pápai udvarba azzal a megbízatással, hogy üzenetét tolmácsolja és a válasszal térjen vissza. Ez így is történt. Johannes Ungarns és társai levelet nem vittek magukkal, hacsak el nem kallódott az az út folyamán (ami azonban kevésbbé hihető), hanem csak szóban terjesztették elő a kán üzenetét : Hulagu kinyilatkoztatja, hogy készséggel hajlandó ő maga és egész népe a keresztény hitre térni és a pápai fennhatóságot elismerni, kéri azonban, hogy a 1 Röricht, Geschichte des Königreichs Jerusalem, Innsbruck, 1898; 909 I. — Aithone, Flos historiarum, etc. 300 1. ; — Abu-l-fida, Annales, IV. kt. 575—590 I. ; — Hammer—Purgstall, Geschichte der Ilchane, das ist der Mongolen in Persien, etc. Darmstadt 1842. — I. kt. 230 1. és kk. 11.
