Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Ivánka Endre: Neoplatonikus volt-e Dionysius Areopagita?
NEOPLATONIKUS VOLT-E DIONYSIUS AREOPAGITA 39 szolgál, hogy a belőle átvett platonikus gondolatelemeket és elveket igazolja, megerősítse és kiegészítse. Annál fontosabb és érdekesebb most már — a nagy filozófiatörténeti összefüggések szempontjából — Dionysius Areopagita neoplatonizmusának a problémája, vagyis az a kérdés, hogy mennyiben mond- hátó-e Dionysius Areopagita a neoplatonizmus képviselőjének, mennyiben módosult-e nála már az eredeti neoplatonikus hagyomány és hogy mit jelent egyáltalában az ő neoplatonizmusa. Dionysius Areopagitá- ról általában úgy beszélnek, mint aki belevitte a neoplatonikus gondolatvilágot a keresztény teológiába, aki hellenizálni akarta a kereszténységet, filozófiává (erősen misztikus hajlamú filozófiává, mint amilyen a neoplatonizmus is volt) akarta tenni a keresztény hitet, a pogány misztériumvallások sablonját rá akarta húzni a keresztény egyház- és szentségfogalomra, egyszóval hellén-neoplatonikus hatások alatt megmásította a keresztény hitet és hagyományt.1 Ezzel szemben — különösen újabban — olyan hangok is hallatszanak,2 melyek Dionysius Areopagita kereszténységéről meg vannak győződve ; azt vallják, hogy nem is volt szüksége arra a «christianizálásra», melyet az általános vélemény szerint, Maximos Confessor végzett rajta az ő kommentárjával, mellyel a túlzott areopagitikus neoplatonizmust állítólag a keresztény teológia számára elviselhetővé és elfogadhatóvá tette volna. Az areopagitikus gondolatvilág, ezek szerint, kezdettől fogva a neoplatonikus gondolatoknak egy sokkal radikálisabb «christianizációja» volt, mint ahogy ezt ma általában el akarják hinni, mert az egyes gondolatok, elemek és motívumok származtatása és levezetése közben nem látják az alapvonásokban való nagy és gyökeres eltérést. Ezzel az — inkább filozófiai — kérdéssel az a másik sokat vitatott történelmi és filológiai kérdés függ össze, hogy vájjon mi volt az areopagitikus művek célkitűzése és tendenciája, mi volt atulajdonképeni értelmük? Valóban a haldokló pogány-hellén neoplatonizmus hagyományait akarták-e beleoltani a fiatal kereszténységbe, vagy pedig — ezt mondja legalább az az ismeretlen szerző, aki Dionysius Areopagita neve alatt írta ezeket a műveket — a kereszténység érdekében hadat üzentek-e a neoplatonikus filozófiának? De ha ez így van, mért tették ezt éppen abban a formában, hogy a keresztény tanításokat a neoplatonikus gondolatok köntösébe öltöztették? Hogy a keresztény gondolat- világot a pogány neoplatonikus körök előtt elfogadhatóbbá tegyék? Ezt az eredményt azonban drágán fizették meg, ha ennél a kísérletnél valóban a keresztény gondolatvilágot a neoplatonikus gondolatelemekkel «megfertőzték» ; ha ez pedig nem történt, ha az areopagitikus gondolat1 Lásd például Bardenhewer Geschichte der altchristlichen Literatur IV. 283. ! Például H. U. V. Balthasar a Das Scholienwerk des Johannes von Scythopolis c. cikkében Scholastik XV. (1940) 16—38., különösen a 17. oldalon.
