Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Artner Edgár: Az ősegyház mariológiája
AZ ŐSEGYHÁZ MARIOLÓGIÁJA 29 falfestményt az illető katakombái helyiség felső részén találjuk, azaz a föld színéhez legközelebb levő járatban és annak is a tetején, a katakombák kivájásának egymásutánja szerint tehát a legrégibb fázisból eredőnek kell azt tekintenünk. Hogyha azután alatta olyan járatokat találunk, amelyekről meg lehet állapítani, hogy a II. század végéről, vagy legfeljebb a III. elejéről valók,1 akkor a szóban levő traktus kora legameiyre Josi megfelelt a római ókeresztény régészek 1932 december 11-i gyűlésén és megvédte Stygerrel szemben a katakomba ősi voltát és az Aciliusok keresztény vonatkozásait. (Riv. di arch, christ. 1933., 332.) 1 Ezek a járatok az említett arenarium (kő- és homokbánya) folyosói voltak, amelybe a szomszédban katakombát nyitó fossorok csakhamar elA legrégibb Mária-kép a Jópásztort ábrázoló relieffel. (Alulról felfelé nézve.) jutottak. A legrégibb sírhelyeket ott a tuffába vájták, majd az úgylátszik roskatag, mert a kőzet szilárdságához képest túlságosan elszélesített járatok megtámasztására téglafalakkal aláépítéseket végeztek. E falak tégláinak bélyegzői Septimius Severus korát jelölik meg terminus a quo gyanánt, tehát a II. és III. század fordulóját. Ugyanezt a kort tüntetik fel a görög-latin átmeneti feliratok is, amelyek a mondott falakba beépített sírhelyek fedőlapjain olvashatók. Valóban Róma a II. század közepén túl kezdett Graeca Urbs-ból lassan visszalatinosodni, amely folyamatnak nyoma az epigráfikus emlékeken pár évtizeddel később jelentkezett. Ez azonban csak az említett aláépítés korát jelenti, amely korántsem azonos az arenarium temetői célokra való fel- használásának idejével, amelynek azt mindenesetre meg kellett előznie, hiszen a falak mögött egész sorokban tárulnak elénk az eredeti régi sírok. Ez utóbbiak kora ezek szerint már mélyen visszanyúlhatott a II. századba. Minthogy pedig még ezeknél is régibb, mert a fölöttük haladó járatban találjuk a Mária-képet, ezt bátran tarthatjuk továbbra is a II. század elejéről, vagy legfeljebb közepéről valónak. A temetés céljából földalatti járatok vájásánál ugyanis először a föld felszínéhez közel eső «emeletet* ásták ki, a geológiai kutatások szerint kb. 2 m magasságban. Az ilyen járat legrégibb sírjai derékmagasságba estek. Mikor e sor tele volt már, akkor egy vagy két sor loculust készítettek föléje. Többet nem lehetett, nehogy a föld felszínére lyukadjanak ki. Azután a legelső
