Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Artner Edgár: Az ősegyház mariológiája
30 ARTNER EDGÁR később a II. század közepére mutat. A lelőhely után a második kormeg- állapltó kritérium képes ábrázolásnál annak stílusa. Bár különösen az első kép eléggé rongált állapotban van,1 az alakok anatómiailag kielégítően formált volta, a mozdulatok könnyedsége és az arcok kifejezősége régi korra vallanak. De Rossi iskolája az ilyen tulajdonságokat feltüntető ábrázolásokat, amelyek tehát a katakombái festészeti emlékek legrégibb és formai tökéletesség szempontjából legjobb alkotásai közé tartoznak, «pompejii stílusúak»-nak mondotta. A sokkal jobb állapotban fennmaradt második kép ugyanezt a stílust tünteti fel ; különösen a főalak arca olyan jellegzetes, hogy találó képmásnak tűnik föl. Sokkal későbbről tehát aligha való, mint az első, bár lelőhelye mind a katakombái részt, mind pedig a sírformát illetőleg (ű. n. arcosolium hátterében : parieticu- lum-on látható) a III. század elejét is megengedné. Ezek alapján a két kép korát illetőleg jelentős ingadozás ma már nincsen a szakemberek között. Az első a 11. század közepéről, a második ugyané század végéről, vagy legfeljebb a III. század elejéről származik.2 Miután a régészet így elvégezte feladatát, következhet a két emlék értelmezése, dogmatörténeti kiértékelése. Ennél a műveletnél a kor- történeti vonatkozások, főleg az egykorű irodalmi források megnyilatkozásai jelentős támogatást nyújthatnak. Vegyük tehát szemügyre az első ábrázolást és mindenekelőtt kíséreljük meg annak értelmét önmagásor alatt készítették tehát a további sírhelyeket, majd a járat alját kellett már kimélyíteni újabb helynyerés céljából. Ha a tuffa elég szilárd volt, néhol több méter mélységre is lehetett így kotorni. Az ilyen magas járatok eredeti sírjai így annak felső részén keresendők. A Priscilla-katakomba kérdéses helyén ezt nem lehetett megtenni. Hiszen már a bányászást is azért hagyták abba bizonyára, mert a talaj beszakadással fenyegetett, az aláépítés is ezért volt szükséges (Styger nem tudja okát adni éppúgy mint annak sem, hogy miért hagyták abba a megkezdett második régió szabályos járatainak továbbképzését ; pedig azt említi, hogy még a temetkezés megkezdése előtti beszakadás nyomai észrevehetők). Ilyen esetben új emeletet kezdtek ásni a meglevő alá. Minél mélyebbek tehát ezek az emeletek, az alsók mindig újabbak a felettük levőnél. 1 Különösen az alja töredezett le ; a többi rész rongálódása nem annyira az időnek vagy nedvességnek rovására esik, mint inkább a régi vezetők óvat- lanságának, akik botra tűzött gyertyával világítva meg a képet, bekormozták. 2 Az újabb kutatásokat megelőzőleg angol régészek a IV. vagy éppen VI. századra is gondoltak, de nézeteik ma már túlhaladottak. Elfogulatlan protestáns tudósok, pl. Schultze Viktor és mások is elfogadják e képek II. századi eredetét, sőt még korábbról datálják pl. az elsőt, mint mi tettük. Styger ugyan kijelenti, hogy ehhez az ú. n. 4. pompeji stílushoz hasonló Pompejiben nem található és hogy a legrégibb ókeresztény figurális emlékek művészi szempontból nem mérhetők az I. század profán festményeihez, amiben egyébként a legtöbb műtörténész egyet is ért vele, de ő is kiemeli, hogy általában az alakok régisége tökéletességükből tűnik ki. — Ma inkább a nevezett képek értelmezésében nyilatkozik meg az ellentét hagyományos felfogás és racionalizmus között.
