Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rónay György: Egyházi irodalom és műveltség Szent Istvántól Kálmán király haláláig
hogy fennmaradtak gonzagai Szent Alajos atyjának felvételi iratai s ezek bizonyítják, hogy milyen nehéz volt eleget tenni az igazoltatási kivánalmaknak. Most már ismét fontos lett a tisztavérűség s mindenki igyekezett a zsidószármazásnak még a gyanúját is elhárítani, annál is inkább, mert igen nehéz volt az ellenkező bebizonyítása. A Szent Jakab kardjáról elnevezett lovagrend a 16. század közepén kimondotta, hogy csak azt veszi fel, akinek sem atyja, sem nagyatyja nem volt zsidó vagy mór. A Catofraim-lovagrend 1576-ban minden zsidószármazásút kizárt s a határozatot érvényesítették a lovagrend női ágára is. A johanniták 1553-ban mondták ki, hogy zsidószármazásút és szaracént nem vesznek fel, mégha herceg vagy gróf volt is az ősök között. Az egyik florenci Medici is kizárt az általa alapított Szent István-lovagrendből minden hitetlent. Ezt a határozatot IV. Pius 1561-ben jóváhagyta. A zsidó származás és a szerzetesrendek. A középkor végefelé a szerzetesrendek is kénytelenek voltak a zsidók és a mohamedánok ellen intézkedéseket foganatosítani s őket soraikból kizárni. A trinitariusok 1496-ban és 1501-ben jóváhagyott kastiliai statútumaikban még nem minősítették a rendbe való felvételnél akadálynak a zsidószármazást s tényleg vettek is fel zsidókat. IV. Sixtus pápa 1484-ben kelt egyik brévéje azonban megemlékezik arról, hogy a rend egyik tagját és nővérét az inkvizíció elítélte, mert a zsidó rítust és erkölcsöt követték. Ilyen esetek hatása alatt a spanyol provinciák 1519-ben arra kötelezték afőnököket, hogy suspensio terhe alatt tagadják meg a neophyták felvételét (ez a rendelkezés Bowe szerint nemcsak a megkeresztelt zsidókra és mórokra, hanem utódaikra is vonatkozott). Végül is a rend 1734. évi statútumai minden zsidószármazásút kizártak a rendből. A rend portugál provinciája már a 17. században kimondta, hogy «a rend bármelyik tagja csak akkor lehet plébános vagy lelkipásztor, ha — amint az más szerzetesrendekben is történik — beigazolja, hogy hetedízig mentes a zsidóvértől.» A mercedariusok (Ordo B. M. V. de Mércédé) — akik Közép- és Dél- Amerikában rabszolgamegváltással és misszióval foglalkoztak — salamanca-i káptalanjukban 1563-ban kimondták, hogy a zsidóvért kolostoruktól távoltartják s határozatukat IV. Pius jóváhagyta. Később ezt a rendelkezést — amint azt VII. Sándor 1660-ban kelt brévéje említi — az egész rendre kiterjesztették s a XII. Ince által 1691-ben jóváhagyott szabályzat szerint mindenkinek negyedfokig igazolni kellett keresztény származását, ha azonban a nem tiszta származás közismert volt s az abból származó botrány még nem ment feledésbe, az igazoltatást távolabbra is ki kellett terjeszteni. A karmeliták 1575-ben korlátozták a zsidószármazásúak felvételét, 1625-ben pedig az egész rendre kötelező rendelkezéssel kizártak minden zsidószármazásút s akik már fogadalmat tettek, azokat elbocsátották. A bencések és a ciszterciek a középkorban ugyan felvettek zsidókat, de — amint Browe egy cluny-i káptalani ülésre hivatkozva megállapítja — velük nem mindig szereztek kedvező tapasztalatokat, ennek ellenére SpanyolA ZSIDÓK, A MEGKERESZTELT ZSIDÓK ÉS UTÓDAIK HELYZFTE 267
