Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)

Rónay György: Egyházi irodalom és műveltség Szent Istvántól Kálmán király haláláig

EGYHÁZI IRODALOM SZENT ISTVÁNTÓL KÁLMÁN KIRÁLY HALÁLÁIG 263

bus, ac rudis, coactusque Christianus», — populus rudis et vagus, — mondta Szent István nagyobb legendája is a magyarokról, — rugda- lódzott az új vallás ellen, a fenyítő vesszőre visszamardosott : szükség volt tehát keménységre. Kálmán korára azonban a hit már megerősödött ; ő, a galambszelídségű legkeresztényibb király (Christianissimus rex noster Colomannus, columbinae gratiae simplicitate, — újra tudós szójátékkal : columba — Colomannus) bölcsen megoldja a Szent István által kötött szigorú láncokat, «méltatlannak tartván mintegy, hogy a törvény bosszújától való rettegés gyötörje a hitnek szabad akaratú bajnokát (spontaneus miles fidei)». Átnézte Szent István törvényeinek szövegét, semmit nem rontott rajta, sőt : javított, nem ugyan mint «fundator», hanem mint «superaedificator». Mert : «Amaz irtotta a hitetleneket, emez a helyes életnek módját segíti elő igazságtétellel ; amaz a hitnek fegyverébe öltöztette a népet, emez a földi nagyravágyást mérsékli az igazság kötelével, amaz Isten igájának pallosával rettegtetett, emez az idvességnek sisakjával ékesít fel».

Albericus előszava bizonyos távlatot ad a kisebb Szent István- legenda és Hartvik prológusának. Mindhárman oltalmat kérnek az irigyek ellen, —quae tuo doctissimo digna constitui examine, tuo etiam judicio a detrahimentium muniatur livore, fordul Albericus Szerafin érsekhez ; — és ez az oltalom-kérés, ha Albericus felől nézzük, egyszerre valóságosabbnak tűnik, többnek udvaronc udvarlásnál : egy uj irány kéri a megértők, ihletők segítségét az értetlenek, a hagyomány hívei ellen. Az új eszmények felé hajló irodalom szava ez, az első irodalmi, szellemi irányváltás nyoma a magyar irodalom történetében. A fordulat ideje, Kálmán kora, «a magyar állam és társadalom, a magyar birtokjog szempontjából is határjelző».1 Szent István nagyobb legendája a térítőfejedelem, a rex-sacerdos eszményének hódolt. A kisebb legenda néhány vonással racionalizálta ezt a képet. Albericus már egy új felfogás jogait igazolja vele szemben : a belátó, bölcs, törvény szigorán enyhítő, az «emberméltóságot» elismerő «prudens» király eszményét a régi, a «destructor infidelium», a «gladio spiritus verbi Dei perterruens» uralkodó ellenében. S mindezt azok ellenében is, akik ezt a fordulatot elítélik, akik, — bizonyára nemcsak a törvényhozásban, — úgy vélik : «Antiquis potius piorum insistendum est relatibus». S a «régieknek és újaknak» irodalmunkban ez első vitájából halványan kirajzolódik az új irány híveinek csoportja : Albericusnál a Szerafin érsek «társalkodásának fényes házát megannyi drágakőként ékesítő jeles szavú és érdemes alkotó mesterek», Hartviknál az «innumeri sapientes», akiket Magyarország keblén ápol és akikre Szent István többi csodáinak megírását hagyja.1 2

1 Váczy Péter: A hűbériség szerepe Szent István királyságában. Századok, 1932. V. ö. Váczy: Die erste Epoche des ungarischen Königtums, 116—27.

2 Karácsonyi (Századok 1892) és Varjú Elemér (i. m. 99) ebben a meg-