Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rónay György: Egyházi irodalom és műveltség Szent Istvántól Kálmán király haláláig
262 RÓNAY GYÖRGY Szent Gellérté, hogy nem követi a szavak szépségét, vagy a legenda minoré a «grammaticorum doctae compositaeque lineae»-ről. Igaz ugyan, hogy Hartviknak ezek a megjegyzései voltaképen inkább grammatikai, mint esztétikai jellegűek s nyilván Priscianus Institutioinak a közékori iskola által minornak nevezett mondattani részére utalnak, arra, amely a mondatszerkesztéssel, szórenddel foglalkozik : az Institutio tizenhetedik és tizennyolcadik, «De constructione» szóló fejezetére. «In supra dictis, — az előző könyvekben, a majorban, — igitur de singulis vocibus dictionum, ut poscebat earum ratio, tractavimus ; nunc autem dicemus de ordinatione earum, quae solet fieri ad constructionem orationis perfectae . . .»x Másfajta esztétikai igényt XL. századi írótól aligha várhatunk. A kor legmagasabb esztétikai törekvése a helyes mondatszerkesztés, constructio, úgy, amint a grammatica kívánja. Hogy Hartvik ezt fontosnak tartja, erre céloz : tudása naiv fitogtatása, írói öntudatának vallomása, bizonysága. E szabadkozás, irigyek elleni oltalomkérés különben közhely a középkori előszó-irodalomban, éppen úgy, mint az engedelmességre való hivatkozás ; példái a legkülönfélébb jellegű és célú munkákban megtalálhatók (például Hrabanus Maurus Haistulf érsekhez intézett levelében Homiliái előtt, a Vita Sancti Sturmi, auctore Sancto Eigile, Angil- druthahoz írt prológusában, és így tovább.1 2 Abban a csinosan megírt Praefatio-ban, — Péterfy szerint «praefatione non ineleganti» — amelyet Albericus intéz Séraphin esztergomi érsekhez Kálmán király törvényeinek gyűjteménye előtt, ugyancsak az éber írói öntudat megnyilatkozásának vagyunk tanúi.3 Ő is szabadkozik, «egyik a legkisebbek közül» — írja; csekély elméjét, szólni sem tudását emlegeti, és mint Hartvik, fölemlíti : tudatlanságán, hűzódo- zásán csupán engedelmessége vesz erőt. De mint Hartvik, ő is megtalálja módját, hogy ugyanakkor fölhívja a figyelmet tudására, stílusa erényeire. Hartvik Priscianusra utal, Albericus szójátékokkal árulja el készségét : «Inkább akarok engedelmességből erőmön túl bizakodnom, hogysem elbizakodva engedetlenkednem (malo etiam ultra vires obtemperando praesumere, quam praesumtuose minime obtemperare)». Sőt : Albericus vitatkozik is ; elutasítja azoknak «hiábavaló és balgatag» véleményét, akik a vercelli (tarcali, kartali?) zsinat határozatait fölöslegesnek tartják s azt mondják : «Inkább jámbor eleink rendelésén kell megállanunk». Mert, — mondja, —■ Szent István törvényei egy korább; állapothoz igazodnak, a nép az ő idejében «barbaricis inserviebat culti. 1 Henricus Keil: Grammatici Latini III. Lipsiae, 1859, 108. Priscianus itt a II—III. kötet, a De constructione III. 106—377. 2 Migne : Patr. Lat. 110. kötet 9 és 105. kötet 426. 3 Péterfy: Sacra concilia 41—42. és Corpus Juris Hungarici I. Bpest, 1899, 92—97, itt magyarul is, Nagy Gyula fordításában.
