Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rónay György: Egyházi irodalom és műveltség Szent Istvántól Kálmán király haláláig
152 RÓNAY GYÖRGY századok óta alakult, ért, hagyományozódott politikai publicisztikában, enciklopédikus müvekben, amilyen sevillai Isidorusé ; Origines seu Etymologia című nagy műve, amely egybefoglalja mindazt a tudást, amit ma egy Konversationslexikon nyújthat,1 minden valószínűség szerint megvolt a pannonhalmi könyvtárban. De ismerve azt a nagy szerepet, amelyet a korabeli bencés műveltségben, iskolázásban, gondolkodásban Nagy Szent Gergely játszott, bizonyosan neki is komoly jelentőséget tulajdoníthatunk e királyeszmény kialakulásában, annál is inkább, mert míg Szent Ágostonnak mindössze egy «sermo»-ja volt meg Pannonhalmán, Nagy Szent Gergely bőven van képviselve. Mindaz, amit ő a Moralium libri-ben a «justitiá»-ról és a «justus»-ról mond, áll a román uralkodóra ; a Moralia huszonhatodik könyvének huszonnyolcadik fejezetében ez a jellemző részlet olvasható arról, miért nevezi a Szentírás királyoknak a szenteket : «Bene autem sancti viri Scripturae sacrae testimonio reges vocantur, quia, praelati cunctis modibus carnis, modo luxuriae appetitum frenant, modo aestum avaritiae temperant, modo gloriam elationis inclinant, modo suggestionem livoris obruunt, modo ignem furoris exstinguunt. Reges ergo sunt, quia tentationum suarum motibus non consentiendo succumbere, sed regendo praeesse novarunt.»1 2 A legenda major királya nem a tényleg élt Szent István, hanem a románkori eszményi uralkodó képe Szent Istvánra vetítve és egyes életrajzi adatokkal realizálva. A szemléletnek, írói szándéknak ez a módja határozza meg a nagyobb legenda szerkezetét, jellemzését. Prológusa után Géza fejedelemre tér : ő, bár be volt bonyolódva a pogányság szokásaiba, a kegyelemtől megérintve békét keresett, a Megváltó szavai szerint : boldogok a békességesek. A legenda nagyobbik, Szent Istvánról szóló részében már egészen nyilvánvaló, hogyan játszik bele minduntalan az életrajzba, a történet folyamatosságába ez a «hozzá- mérés». Az ország krisztianizálása körüli küzdelmekben még uralkodó az időrendi-történeti elbeszélés, a továbbiakban azonban már áttöri ezt egy másfajta írói módszer : a kor eszményi király-képéből vett vonásokhoz keresi ki a párhuzamokat Szent István életében, egyéniségében. Az első vonás : a mások üdvösségén fáradozó uralkodó és ennek evangéliumi «igazolása», «hitelesítése»; «mindeneknek mindent megtett, hogy mindenkit üdvözítsen», — a példa hozzá : Szent István, az apostol, püspökségeket, apátságokat megadományoz, a szerzetesek életét ellenőrzi, a csüggedőket megfeddi, az ébereket szeretetébe fogadja, a kanonokokat a püspökök alá helyezi. Az apostolokról írt jövendölésben olvassuk : minden országokra elhatott a hangjuk ; Szent István is «jó igyekezetének és munkálkodásának hírét. . . messzefekvő országokra is 1 Friedrich von Bezold: Das Fortleben der antiken Götter im mittelalterlichen Humanismus. Bonn, 1922, 6. 2 Aligne: Patrologia Latina 76. kötet 381.
