Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Móra Mihály: A plébánia és a hívek jogi viszonylata
IRODALOM — LITERATUR BULLETIN 83 kulásában a történeti adottságnak is jelentős rész jut, a tudomány sohasem kész, hanem folytonos fejlődésben, alakulásban van. Szerzőnk a fejlődés mai pontján átmeneti, időleges osztályozásnak tekinti a tiszta és alkalmazott tudományok csoportjára való felosztást. Az előbbiek birodalmában a természet- és a kultúratudományok mellett külön tartományt állapít meg a matematika, a bölcselet és a hittudomány részére. Az így kialakuló «alaptudományok» módszerének igen beható tárgyalása során az általánosságban vallott kettős, analitikus és szintetikus módszer mellett, azoktól megkülönböztetett alkalmazási kört kap a «holotézis», mely az egész tételezésével érti és jellemzi igazi mivoltukban a kielemzett részeket, melyeket a szintézis az elemekből sohasem rakhat maradéktalanul össze. Ha az alaptudományok módszerének kifejtése során szerzőnk hatalmas tájékozottságú tudományos műveltségével lep meg, pszichológiai és karakterojógiai talentumát ragyogtatja meg a tudomány antropológiájáról szóló fejezetekben, melyek a logika és az ismeretelmélet követelményein kívül közbejátszó emberi tényezők jelentőségét, a tudós lelki alkatának és lelki életének, karakterológiai adottságainak, a társadalmi körülményeknek a szerepét és jelentőségét elevenen szemléltetik. Megértjük, ha ezekre tekintettel szerzőnk az «abszolút» tudomány igénye elé korlátokat emel, anélkül, hogy a tudományos kutatás tárgyilagos értékét veszélyeztetve kellene látnia. A tudomány és világnézet eléggé bonyolult viszonyának megvilágításával válik teljessé a tudományelmélet problematikája, melynek alapos és sokoldalú kifejtése a munka kétségtelenül egyik legértékesebb része. Egy másik jelentős újítás : az általános lételmélet és a metafizika külön részbe történt tagozása. Szerzőnk gondolkodására felismerhetően mély hatást tett a különböző fennállásmódokat élesen megkülönböztető modern tárgyelmélet, melyet az aristotelesi lét-analógia értelmének kitágításával iparkodott a skolasztikus hagyományoknak megfelelően felhasználni. Négy létrendet különböztet meg : a tapasztalati, a metafizikai, az eszmei és értékrendet, melyek sajátos létformáját igyekezik megállapítani. A létrendi osztályozás a módszerre is érezteti hatását. Legjelentősebb ez a metafizikai létrendnél, melynek sajátos módszereként a «redukció» jelenik meg azzal az indokolással, hogy a metafizika tárgyainak lényeges vonása a nemtapasztalhatóság lévén, sem a tapasztalásban maradó módszerekkel, sem dedukcióval hozzá nem férhetők. A metafizika útja így csak a következménynek tekintett tapasztalatból annak rejtett gyökerére való következtetés, azaz a visszavezetés marad, mellette kisegítésképen jut szerep a tapasztalati módszereknek. A létrendi tagozódásnak megfelelően általános értékelméleti alapvetéssel bővült az értéktudományokról szóló rész. Legfontosabb ebben a részben az érvényességnek mint az érték sajátos létformájának a létezéssel szemben történő kidomborítása. A szerző a platoni ideáknak értékeszmékként való értelmezését magáévá téve, az érték és értékhordozó megkülönbözetésével a skolasztika «ens et bonum convertuntur» elvének értelmét abban jelöli meg, hogy minden való egyúttal értékhordozó. De érték- és létezésrend lényeges különbsége mellett azt is hangsúlyozza, hogy az értékrend mégsem marad a létezés 6*
