Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Móra Mihály: A plébánia és a hívek jogi viszonylata
78 1VÁNYI JÁNOS (főleg a Józsue-könyvnek és a Bírák-könyvének) elbeszélései ezzel oly hátteret kaptak, hogy vele e könyvek tartalma élénkebbé, teljesebbé válik, korképe pedig fényes igazolást nyer. Az El-Amarna-levelek után az ókori keleti művelődéstörténet szempontjából kétségkívül a Hammurabi-kódex felfedezése és közrebocsájtása volt a legnagyobb tudományos esemény. Ebben a munkában pedig Scheil atyának« vezetőszerep jutott és általa világhírre tett szert. Ez a «kódex» — mint tudjuk — egy 2-25 m magas, felsőrészen félköralakú diorit-kő, melyre 282 paragrafusban Hammurabi, Bábel királya (Kr. e. 2000 körül) akkád nyelven, az ott dívó írásjelekkel, az ékírással reávésette országának kodifikált jogszokásait és törvényeit. Nem szólva a lelet gazdaság- és művelődéstörténeti jelentőségéről (rendszerbe szedett törvények, melyek egy meglehetősen magas kultúrfokról tesznek tanúságot a 3. évezredben a Tigris és az Eufrates mentén), csak arra akarok röviden reámutatni, hogy a divatos Biblia-kritika szempontjaira minő átalakító hatással volt a rendkívül értékes lelet. Mózes korát legalább is 600 esztendővel előzte meg e törvénykönyv, ha nem 800-zal, és abban az országban látott napvilágot, amellyel Izrael is állandó kapcsolatban volt már a pátriárkák kora óta. Mennyire megszégyenült az a könnyelmű feltevés, hogy Mózestől azért sem származhatott a róla elnevezett törvénykönyv, mert az ő korában az írásművészet még nagyon fejletlen fokon állhatott (Voltaire), de erősen megingott az a wellhauseni tétel is, hogy a törvények gyűjtése és hangsúlyozása a választott nép életében és irodalmában (legalizmus) csak Jeruzsálem eleste (586) és az izraeliták bábeli fogsága után képzelhető el. Mert lám, «legalizmus- ról» tesz tanúságot már másfél évezreddel a bábeli fogság előtt a szóbanforgó törvénykönyv egy olyan népnél, amely Izraellel tőszomszédságban él. A Hammurabi-kódex felfedezésében és ismertetésében Scheil atya elévülhetetlen érdemeket szerzett. Szerepe röviden a következő. 1894-ben egy francia tudományos expedíció indul útnak az Óperzsa kultúremlékek felkutatására. Az expedíció működési tere tehát az ősi Elam a Perzsa-öböl északkeleti partvidékén. Az expedíció vezetője M. I. de Morgan, titkára Scheil atya. Az expedíció működésének eredményéről 1902 és 1939 között «Délégation en Perse. Mémoires publiés sous la direction de M. I. de Morgan» elmen 24 kötet számol be. Scheil vállára nehezedik nemcsak a szerkesztés felelősséggel teljes munkája, hanem sok százra megy ama sumér, elami és akkád ékírásos szövegek száma is, amelyeket a tudós szerzetes e kötetekben önállóan dolgozott fel. E publikációk legértékesebbike a már említett Hammurabi-kódex, melynek kibetűzésével, fordításával és értelmezésével az említett gyűjtemény IV. kötetében 1902-ben legelsőnek Scheil lepte meg a tudományos világot. (H. Winckler publikációja : «Die Gesetze Hammurabis in Umschrift und Übersetzung» csak két évre reá, 1904-ben jelent meg Lipcsében.) Azóta végeláthatatlan a sora a kódex szövegkiadásainak és irodalmának,
