Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Gál Ferenc: Az emberi test dogmatikai értékelése Szent Pál leveleiben
22 GÁL FERENC sekben. Harmadik jelentése vonatkozik a konkrét emberi természetre, amint azt a bún megsebezte s az érzéki vágyak szolgájává tette. Itt a fizikai gyengeség az erkölcsi rossz bizonyos árnyalatát kapja, s a test már nemcsak az ember földi, esékeny része, hanem a bűn vazallusa. Ilyen értelemben használja Szent Pál e kifejezést különösen a rómaiakhoz írt levél 7., 8., a galatákhoz irt levél 5. fejezetében és elszórtan a korintusi és a kolosszei levelekben. Ha az emberi test dogmatikai értékeléséről van szó, ki kell mutatnunk, milyen szerep jut neki az üdvrendben. Az ember a természeti rendben az anyagi és szellemi világ határmesgyéjén áll s a kettőt sajátmagában egyesíti. Az anyag azonban nem válik szellemmé s a szellem sem anyaggá. Valami kettősség tehát az ember természetéből önként adódik.1 A testet és a lelket három szempontból állíthatjuk egymással szembe : fizikai, ontológiai és erkölcsi szempontból. Fizikailag úgy szerepelnek, mint ugyanazon élőlények anyagi és alaki elve, ontológiailag mint metafizikai létkülönbséggel rendelkező anyagi és szellemi szubsztanciák, s végül valláserkölcsi szempontból mint a jó és a rossz forrásai különböztethetők meg. Világos, hogy Szent Pál az első kettőt figyelmen kívül hagyja. Az ő számára csak a valláserkölcsi kérdés a fontos. Az ezen a téren hangsúlyozott kettősség miatt néhányan őt is a görög dualizmus tanítványának minősítették.1 2 Szerintük az apostol a bibliai teremtés-tantól mindinkább távolodik a görög metafizikai dualizmus felé, de a monoteizmus félúton megállítja s ezért csak az erkölcsi dualizmust hirdeti. Ez másképen azt jelenti, hogy az Isten és a világ közötti fizikai ellentétet átvitte az erkölcsi rendbe, s ennélfogva az anyag természeténél fogva Isten ellenlábasa, a rossz forrása lett. Valójában azonban a szentpáli dualizmus magyarázatát más úton kell keresni. Nemcsak az ő felfogásától, hanem az egész ószövetségi gondolatvilágtól messze áll a metafizikai dualizmus. Isten teremtette az anyagot is, a szellemet is, s a teremtés után minden jó volt. De tény az is, hogy néhány helyen az ószövetségi szentírás erősen rámutat a test gyöngeségére. «Nem marad lelkem az emberben, mivel test ő.» (Gén. 6, 3. 12 ; Bölcs. 9, 15). Jézus Krisztus szintén hirdeti, hogy a lélek kész a jóra, de a test erőtlen (Mk. 14, 38). Ha pogány hatásról egyáltalán szó lehet, akkor itt csak a sztoikusok nyelvjárására lehet gondolni, akik éppen ezidőtájt az epikureusokkal szemben a test lomhaságát és telhetetlenségét erősen ostorozták.3 1 E kettősség hatását az Isten-kép kialakítására szépen rajzolja Simon : Zur christl. Anthropologie. Theologie u. Glaube, 28 (1936), 541. kk. 2 Holsten : Die Bedeutung des Wortes oagf im Lehrbegriff des Paulus, 1855. Őt követték: Pf leiderer, Lüdemann és Holtzmann. Lásd Prat : i. m. II. k. 81. 3 11 est fort possible que cette réaction du stoïcisme contre la doctrine d’Épicure ait influé sur le langage de S. Paul. Au contraire le dualizme de
