Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Török Jenő: A vatikáni zsinat és a magyar közvélemény
A VATIKÁNI ZSINAT ÉS A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNY 213 Ecclesia Christi kihirdettetett».1 A következő számban már közli első helyen szószerint, latin nyelven a dogmatikus konstituciót — megjegyzést most sem fűz hozzá. Majd a vidéki levelezők tollából közöl a lap utóhangokat a zsinattal kapcsolatban — s ezek már leplezetlenül elárulják a kihirdetés fölötti örömet. Az egyik ilyen cikk hangulata két idézetben csendül ki : «Te Deum laudamus» — «Roma locuta, causa finita.»1 2 A dogma kihirdetése után másfél héttel a szerkesztő már kilép tartózkodó álláspontjából, amelyet addig a köteles tapintat indokolt. Egyrészt természetesnek tartja a liberálisok és egyházellenesek duzzogását, másrészt kijelenti, hogy «aki katolikus akar maradni, a zsinatot egyetemesnek fogja elismerni, határozatainak hódolni», ha nem, ám lássa. Keserűen jegyzi meg, hogy csak az osztrák-magyar kormány készül rendszabályokra, bár ettől jót is vár : «Csak nyomjátok az Egyházat, azzal felköltitek a bundaként alvó katholikusokat».3 Rövidesen félreértések elkerülése végett azt is tisztázta a lap, hogy a zsinaton kihirdetett dogma minden katolikust kötelez minden külön kihirdetés nélkül is. Ezzel azokat a naiv liberálisokat akarta kijózanítani, akik járatlanságukban azt hitték, hogy a hazánkban ki nem hirdetett dogma lelkiismeretben nem is kötelezi a híveket.4 Érthető, hogy a zsinat iránt a legnagyobb érdeklődést hazánkban a liberális-katolikus tábor tanúsította. Ezen az oldalon észrevették, hogy a zsinaton uralkodó ultramontán-neoultramontán többség állás- foglalása merőben ellentétes az ő korszellemmel együtthaladni s az Egyházat ezzel kibékíteni szándékozó törekvéseikkel és arra vezethet, hogy e törekvéseket a hivatalos egyház el fogja ítélni. A kívánt összhang és béke helyett ellentét és szakadás, vallási és állampolgári kötelességek lelkiismereti ütközése, eddig lelkesen vallott politikai nézetek hivatalos elítélése ijesztően rémlett fel előttük a látóhatáron. A Szabad Egyház egyik vidéki olvasója felveti a kérdést, hogy megfér-e a katolicizmus a 19. század eszméivel, vagy kiengesztelhetetlen közöttük az ellentét? «Róma mai fellépése felfogásainkat teljesen megzavarta, mert az állam és egyház jogfogalmaiban oly mélységes ellentétet tár fel, melyet áthidalni alig lehet. Mi az államban a kor vallása, meg kell tagadni az egyházban. A jó polgárnak ez idő szerint nemes értelemben vett demokratának kell lenni, míg a jó katolikusnak az egyén jogosultságát abnegálni kell s az abszolutizmus szélső határáig menni». Világi felfogása szerint «maga a zsinat megalakulása negyszerű tiltakozás a század uralkodó eszméi, mindazon hitelvek ellen, melyet egyházi dolgokon kívül minden politikai és társadalmi ügyekben vallunk». E sorok írója egészen laikus és politikai szempontokból bírálja a zsinat szervezetét, összeállítását. A katolikusok millióinak «csak legfelső olygarchiája» gyűlt ott 1 Rel. 1870. II. 256. 2 U. a. 69. 3 U. a. 66. 4 U. a. 96.
