Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Török Jenő: A vatikáni zsinat és a magyar közvélemény
212 TÖRÖK JENŐ A tévedhetetlenség kérdésében a magyar sajtó jobbszárnyát a Religio alkotta. Nyílt sisakkal állott ki az ultramontán álláspont mellett. A neoultramontanizmunsnak Magyarországon nem igen volt talaja ; lehet, hogy a papság buzgóbb tagjai között voltak, akik hajlottak feléje, de a hírlap- és röpiratirodalomban nem látjuk ennek nyomát. Ez egymaga is szomorúan jellemzi a liberális kor egyházi viszonyait. Hiányzott az a szárny, amely a nagyonis meglévő ellenkező véglettel szemben, ellensúlyként hozzájárult volna a komoly egyházias értelemben vett vallásosság kialakítására. Az az irányzat hiányzott teljességgel, amely ha túlzásra is ragadtatta magát, a legtiszteletreméltóbb, mert a leg- mélyebbrenyúló lelki gyökerekből táplálkozott. Azért is oly színtelen e kor vallási képe : hiányzik belőle a legtüzesebb szín, a legmélyebb, szinte szenvedélyes vallásos lelkűiét, a hiből élő harcias temperamentumé. Palásthy Pál nagyon magában érezte magát, s elhallgatott — szólása e hiányt pótolta volna. A Religio régi magyar püspökök és zsinatok tanításából idéz és kifejti a tévedhetetlenség tanát. Az időszerűség kérdésének kimondását a zsinatra bízza. Nem akar elébevágni, de elárulja álláspontját : «Nekünk csak .. . óhajtani, kérni s, hogy végleg kimondassék, imádkozni szabad ; ... hogy végleg elhatároztassék, ez a mi imádságunk l»1 Mikor megtámadják, mert a püspöki kar antiinfallibilista s a Religio szerkesztője «lapját az infallibilitas védelmével tömi meg», ez azt válaszolja, hogy a püspöki kar álláspontjáról hivatalosan nem értesült, a napilapok közléseit pedig óvatosan fogadja ; különben is, ha Magyar- országon a politikai lapoktól az élclapokig minden lap a tévedhetetlenség ellen ír, kell, hogy «audiatur et altera pars».1 2 Később, mikor a püspöki kar álláspontja tudomására jutott s a Magyar Állam egyik napról a másikra inopportunista lett, mint a Religio irja : «salto mortalet» csinált, változatlanul kitart eredeti álláspontja mellett s tovább hirdeti — mint írja : «míg a zsinat nem határoz, vagy a szerkesztő főpásztora őt a szerkesztéstől.. . kegyelmesen fel nem menti».3 Májusban folyt az opportunitás vitája s püspöki karunk köztudomás szerint az inopportunitás mellett foglalt állást. A Religio most már, változatlanul hirdetvén az infallibilitást, nem fejezi ki többé nyíltan óhaját az opportunitás kimondását illetőleg, hanem udvariasan hallgat. Arra a kérdésre : alkalomszerű-e hogy e tanítás dogma legyen? szerinte «a feleletet azok lelkiismeretére kell hagyni, kik a dolgok helyzetét állásuknál fogva ismerik ; a többinek kötelessége hallgatni».4 A dogma kimondása után először csak szűkszavú jelentést látunk a vegyes hírek rovatában : «Az egyetemes zsinat negyedik ünnepélyes ülése július 18-án tartatott meg, melyben a Constitutio dogmatica de 1 Rei. 1870. I. 84. sk. 2 U. a. 77. 3 U. a. 237. 4 U. a. 348.
