Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Kecskés Pál: Hittudományi feladatok a szoc. enciklikák nyomán
124 KECSKÉS PÁL elsősorban a mai idők sajátos problémáit szegezi szembe. Felelőssége tudatában a katolikus hittudomány semmiesetre sem hallgathatja némán azt a ma elég gyakran hallható vádszerű kijelentést, mintha az Egyház hivatását a múlttal befejezte volna, arra azonban alkalmatlan és tehetetlen, hogy a mai kor szociális problémáival sikeresen megküzdjön. A hittudomány minden ágában jelentkező feladatok láttára nem csodálkozhatunk azon, ha a ma teológusának lelkében felvillan a társadalomtudományi nézőpontnak és módszernek a hittudomány számára való értékelhetőségének a gondolata s felvetődik inkább megoldandó feladatként, mintsem részleteiben kidolgozva a «teológiai szociológia» eszméje.1 Nem valami gyanús értékű szociológizmust akar becsempészni a hittudomány földjére ez a kezdeményezés, hanem annak belátásából fakad, hogy a teológiai kérdésekbe beleszövődő társadalmi problémák szükségessé teszik a teológus számára az Egyháznak mint közösségnek s az általa hordozott tartalmaknak, objektív valóságoknak (hit, erkölcs, jog, kultusz) a társadalomtudományi nézőponttal kiegészítendő szemléletét. Tehát a modern társadalomtudomány eredményeinek hittudományi szempontból való értékeléséről van szó. Az Egyház mindenesetre egészen sajátszerű, egyéb társadalmi alakulattal egy síkba nem állítható közület. De mint XIII. Leó mélyretekintő szavai kifejezik, Isten böl- csesége mindazokat a tényezőket, melyek az emberi társadalomban természetszerű módon hatnak, az emberi nem magasabb tökéletesülését szolgáló Egyházban is érvényesüléshez juttatta,1 2 s ezzel kétségtelenül adva van a lehetősége az Egyház közösségi mivolta és intézményei a természeti társadalomból kiinduló analóg szemléletének s az analógia segítségével a szociológiai vonatkozású teológiai problémák mélyebb megértésének. Tudományának kielégítő művelése érdekében a teológus nem ritkán a világi tudományoknál is kénytelen tájékozódást keresni. A középkori skolasztika fénykorában a legnagyobb teológusok nem sajnálták a fáradságot Aristoteles, az arab, a zsidó bölcselők tanulmányozására. Hogy az a teológiára hasznothozó eredménnyel járt, műveik adnak róla bizonyságot. Hittudomány és világi tudomány közti kapcsolat, sokszor mindenesetre inkább a védekezés kényszeréből vállalva, mint a pozitív, megtermékenyítő eredmény lehetőségét nyújtva, megmaradt az újkorban is. Az egyre differenciáltabb szaktudományok közt ma a társadalomtudomány kétségtelenül egyike azoknak, mely a teológust is közelebbről érdekli. Hiszen a szükségesnek érzett «teológiai szociológia» csak a társadalomtudományok ismerete alapján alakítható ki. 1 N. Monzel, Struktursoziologie und Kirchenbegriff. Bonn, 1939. 2 «Principia naturae, quae in hominibus societatem sponte gignunt, perfectionem naturae consentaneam adepturis, omnia in ecclesia posuit.» Encyclica «Satis cognitum» d. d. 29. Junii 1896.
