Theologia - Hittudományi Folyóirat 8. (1941)
Kecskés Pál: Hittudományi feladatok a szoc. enciklikák nyomán
118 KECSKÉS PÁL kozik ezzel a problémával, elvitathatatlan bizonyítékot szolgáltat az utókor számára arról, hogy már abban az időben, amikor még a közöny bénította meg azokat a társadalmi szerveket, melyek cselekvésre lettek volna hivatottak s amikor még a távlatvételre, előrelátásra hivatott elmékre is sűrű köd nehezedett, a nagy pápa nem ritkán amegnemértés veszélyének kockázatát is bátran vállalva, fáradhatatlan kitartással igyekezett ráfordítani a figyelmet kultúránk egyik legnagyobb veszedelmére, a társadalmi szétesésre. Amikor még az individualizmus virágkorát élte s a szocializmus még csak a gazdasági oldalról nézte a problémát, XIII. Leó a kulturális igényeket finoman megérző lélek fogékonyságával fogta fel a társadalmi kérdésnek az emberi élet egészébe, a kultúra minden ágába belejátszó döntő szerepét. Amikor még a társadalomszemlélet terén a materializmus és a darwinizmus nézőpontja volt az irányadó, ő a szellemi és erkölcsi erők döntő jelentőségére fordította a figyelmet. Világosan átlátta az egymással leszámolásra készülő ellenfelek nézőpontjának végzetes egyoldalúságát. Az individualizmus a szabadság elvének túlfeszítésével igyekezett az egyén jogait minél tágabb körben biztosítani, a társadalmat csak oly érdekszövetkezetnek tekintette, mely kölcsönös megegyezéssel biztosítja az egyéni igények érvényesülését. A szocializmus viszont a társadalom számára követelt jog korlátlanságával megsemmisüléssel fenyegette az egyéniséget. Az emberi élet merően fizikai szemléletéből kiindulva végeredményben egyik fél sem jutott túl a társadalom atomszerű elemekből halmozódó, mechanikus erőktől irányított életműködésének a gondolatán. XIII. Leó hamar felismerte, hogy individualizmus és szocializmus kíméletlen küzdelmében az emberi lét legnagyobb értékei forognak kockán. Mélyreszántó bölcseleti, teológiai, kultúrtörténeti tudása s Krisztus az ő helytartója számára biztosított kegyelmének az ereje élesítette a látását ahhoz, hogy az elfogulatlan ítélőbíró és a bölcs lelkivezető tekintélyével hallassa szavát az egyre súlyosbodó helyzetben. Feledésbe ment igazságok fényét világítja bele a századvégi szellemi élet kaotikus, homályos látásába ; tudatba idézi az emberi élet az egyéni önállítás és a társadalmi közösség egymást feltételező, poláris feszültségébe beleállított természetét, az egyéniség érvényesítéséhez elengedhetetlen szabadság méltánylásával és védelmével egyidejűleg hirdeti a társadalomnak az önkény bomlasztó hatásával szembeforduló jogait ; egyén és társadalom egyoldalú szembeállításával ellentétben a kettő viszonyát az organikus egész és a részek közt fennálló viszonynak következetesen visszatérő gondolatával világítja meg. De amilyen éles tekintettel látta a társadalmi élet örök törvényeit, ugyanolyan megnyíltsággal tudta méltányolni a társadalomtól époly elválaszthatatlan fejlődés követelményét is. Amikor céljával adott tevékenységeinek keretei közt biztosítja az állam tekintélyét és az állampolgárokat lelkiismeretben kötelezi az állam iránti hűségre
