Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Móra Mihály: Néhány egyházi adóügyi kérdés
KÖZÉPKORI FRANCISKÁNUS-JÁRÁS KELET-ÁZSIÁBA 73 szerint majdnem mindenki követnek tartja Rubrucot. Hogy csak néhányat említsek : dr. Bendefy László,1 Balanyi György,1 2 Miklósi László,3 4 Wolkenberg A. Rubrucról mint IX. Lajos küldöttéről emlékezik1 meg, szintén így vélekedik Cantú Cézár,5 P. L. Lemmens,6 sőt még P. Golubovich is megengedi eme szereplését.7 Legújabban Lévay Mihály is így vélekedik monumentális munkájában.8 Eme véleménnyel szemben már P. Pusztay Gábor rámutatott éppen a Sinica Franciscana alapján, hogy Rubruc nem tekinthető IX. Lajos követének.9 Sz. magából az Itinerarium szövegéből cáfolja meg az ellenvéleményket s tagadja Rubruc követi minőségét. Ha ugyanis a király követségében járt volna keleten, akkor onnét visszatérve föltétlenül találkoznia kellett volna Lajos királlyal ; ezt a dolog természete kívánja. Valójában azonban ez nem történt meg, mert Karakorumból visszajövet a királyt már nem találta a Szentföldön. Ez adta kezébe a tollat s azért írja az Itinerarium bevezetésében : mivel azt mondtad, mikor Tőled eltávoztam, hogy mindazt leírjam, amit a tatárok között látok és figyelmeztettél, hogy ne féljek neked hosszú levelet írni, meghagyásod szerint cselekszem . . . Rubruc mint magánember rögzíti le gondolatait. Mielőtt Konstantinápolyból elindult volna a Fekete-tengerre, virágvasárnapján prédikált, amikor is a többek között a következőket mondotta.10 Sem a te, sem másvalakinek a követe nem vagyok, hanem a Regula előírása szerint mentem a hitetlenek közé. Emiatt figyelmeztették is, hogy ne állítsa azt, mintha senkinek sem volna a követe, mert akkor nem tud a tatárok közé beférkőzni. Majd amikor már a tatárok között járt, ezek kérdezték tőle : vájjon a magam akaratából megyek-e, vagy pedig úgy küldtek? Én azt feleltem: engem senki sem kény- szerített az utazásra s nem is jöttem volna, hacsak én magam nem akarok jönni; ezért a magam és az elöljárók akaratából jöttem (IX. fej. 1.). Mangu nagykán udvarában követett eljárásmódjára a XXXIV. fejezetben a következőket mondja el : Az ember őelötte nem beszélhet többet, mint amennyire engedélyt kap, mert nem vagyok követ; ellenben a követ elmondhatja mindazt, amit csak akar és mindig megkérdezik: óhajt-e még egyebet is mondani. Engem azonban nem engedett tovább beszélni, hanem meg kellett őt hallgatnom és kérdésére válaszolnom. Mikor Mangu udvarában a Lajos királynak szóló levelet szerkesztették, amelyben őt és társát követnek írták, Rubruc azonnal megjegyezte : Ne nevezzetek 1 Theologia, III. 1936, 4. sz. 350. 2 Katolikus Szemle, XXXIX, 1915, 71. 8 Katolikus magyar hithirdetők, Budapest, 1934, 16. 4 A katolikus világmisszió könyve, 1928, Budapest, 354. 6 Világtörténelem, IX. k. Eger, 1867, 273. 6 Die Heidenmissionen des Spätmittelalters, Münster, 1919, 30 ; Geschichte der Franziskanermissionen, Münster, 1929, 79. 7 Biblioteca, i. m. I. 103. 8 Lévay Mihály, A katolikus hittérítés története, Budapest, 1937, I. 455. 9 Ferences Közlöny, X. 1930, 343. 10 I. fej. 6. pont, 168.
