Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ivánka Endre: Sacrum Imperium és Rex Christianus
«SACRUM IMPERIUM» ÉS «REX CHRISTIANUS» 39 ^politikai és az Egyház hitterjesztő világmissziója között. Mindenható Isten, — így szól a «Sacramentarium Leonianum» egyik imája — aki bölcs és titokzatos rendelkezésed folytán az apostolok fejedelmének előjogait a római állam védelmezésére bíztad, hogy onnan az evangélium az egész világon elterjedjen ... és a nagypénteki szertartásoknál az Egyház úgy imádkozik a római császárért : Imádkozzunk a legkeresztényebb császárunkért, hogy Urunk és Istenünk az ő hatalma alá hajtsa a barbár népeket, és így nekünk tartós békét adjon. Mindenható Isten, kinek kezében van minden világi hatalom és minden királyi előjog ; tekints kegyesen a római birodalomra, és add, hogy azokat a népeket, melyek vadságuk erejében bíznak, hatal- más segítségeddel elnyomhassa. Ez nem más, mint a «pax Romana», a római birodalom által biztosított világbéke, és a római birodalom vezetése alatt összefoglalt oikumené egysége, szemben a fenyegető és a határokon betörő, ellenséges barbársággal, keresztény fogalmakba, keresztény gondolatvilágba átültetve. Még az ókori császárság kinövéseit is újra megtaláljuk a középkori római császárságban : Barbarossa Frigyes azt a címet vindikálja magának — a római császárság jogfolytonosságára hivatkozva — mellyel az ókori római császárok isteni voltukat akarták kifejezni : mundi dominus-nak, a világ urának nevezi magát. De ha ez a cím talán túlságosan hangoztatja is ennek a világuralomnak önkényességét és a krisztusi megbízatástól, az Egyház szentesítésétől való függetlenségét, abban mégis egyetértenek a birodalmi eszmének középkori képviselői, hogy ez az Istentől adott hatalom univerzális, az egész világra kiterjedő uralmat jelent. Maga Krisztus — mondják egyöntetűen frei- singi Ottó, a középkor legnagyobb történetíróinak egyike, admonti Engelbert, VII. Henrik császár titkára, és Dante (úgy a «De monarchia» című értekezésében, mint a Divina Commediában) — azzal erősítette meg a római birodalom jogosságát, hogy, amikor emberként született meg a világon, mint a római birodalom alattvalója akart megszületni, és mindjárt születése után az Augustus császár által elrendelt összeírásnál annak polgárai sorába bejegyeztetni. Ugyanezt — teszi hozzá Dante — erősítette meg a halálával is : ha az ő személyében az egész emberiség részesült az Ádám bűnéért járó büntetésben, akkor ezt a büntetést csak az a hatalom hajthatta végre, mely az Isten rendeléséből bírói joggal bírt az egész emberiség fölött. Ez a római birodalom. (Ennek a gondolatnak a szimbolikája még a renaissance festészetére is kihat ; ezért látjuk még Tizian Ecce homoján Pilátus palotája előtt a római birodalom kétfejű sassal díszített feketesárga zászlaját.) Dante ugyanazokra a vergiliusi helyekre hivatkozik, melyekkel Vergilius az ókori római birodalom hatalmát az olympusi istenektől vezette le, hogy ezzel a római birodalomnak Istentől adott, Krisztustól ráruházott jogát bizonyítsa. A vergiliusi «Imperium sine fine dedi»-ből lett a keresztény «Roma aeterna» gondolata. Roma caput
