Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Ivánka Endre: Sacrum Imperium és Rex Christianus
38 IVÁNKA ENDRE melyet a római köztársaság imperialisztikus politikája megszerzett, Augustus császár — és vele együtt az ő szellemétől áthatott kortársai — hivatásnak tekintette, a Földközi-tenger körül elterülő provinciák birtoklását, melyeket a római köztársaság kihasználandó, sőt kifosztandó zsákmányokként kezelt, felelősségteljes feladatként fogta fel ; egyúttal azonban a római hatalmat isteni megbízatásnak érezte, melyet nemcsak megtartani, hanem az egész világra kiterjeszteni, valóságos világbirodalommá kell kiépíteni — olyan birodalommá, mely nemcsak térben, de időben sem ismer határokat és korlátokat. His ego nec metas rerum nec tempora pono ; Imperium sine fine dedi. (Aen. I 282) Ezeknek (a rómaiaknak) sem térben, sem időben nem szabtam határokat ; végtelen birodalmat adtam nekik — mondja Jupiter Ver- giliusnál. A római birodalom eszméjének bölcsőjét a római nép legnagyobb költői állták körül. Vergilius mellett — aki a római birodalmi eszmének mintegy' mottóját adta azokban a szavakban, melyekben a római nép feladatát úgy írja körül : parcere subiectis et debellare superbos (kímélni a behódoltakat és legyőzni az ellentállókat) — Horatius is gyönyörködik abban a gondolatban, hogy Média, Szkithia és India lakói Róma parancsainak engedelmeskednek, Róma ősrégi hatalmi jelvényétől, a fasces-től rettegnek, és hogy a nap, aranyszekerén körüljárva a világot, az egész földkerekségen Rómánál nagyobbat, hatalmasabbat nem lát. Bízik abban, hogy az istenek, kegyesen tekintve a palatinusi oltárokra, örökké fenntartják a rómaiak hatalmát (Carmen saeculare) ; mint Jupiter az égben, úgy uralkodjék Augustus a földön, (Od. 112), mint az istenek helytartója, mint jelenlévő isten, (Od. 1115). Sem Kelet lakói, sem azok, akik a Duna vizét isszák, ne merjenek ellenszegülni az ő törvényeinek. (Od. IV 15.) A római birodalom eszméjének ez a szakrális jellege és ez az univerzalisztikus, az egész világra kiterjedő célkitűzése akkor is megmaradt, amikor a birodalom kereszténnyé vált. A római császári hatalmat akár közvetlenül (ez a ghibellin felfogás) akár a pápa által történő koronázás révén az egyházi megszentelésből kifolyólag (ez a guelf felfogás) az Istentől származtatják, isteni megbízatásnak tekintik, mely a császárt épúgy az egész kereszténység legfőbb urává és a pogá- nyok elleni harcokban hivatott védelmezőjévé teszi, mint ahogy a római császár az ókori felfogás szerint az oikumenét, a kultúrvilágot, teljes egészében kormányozta és a barbárok ellen védelmezte. Mint az ókori domborműveken, a diadalkapukon és emlékoszlopokon, az antik római császárok elé, úgy járulnak a középkori festményeken III. Ottó elé a leigázott vagy kormányzata alatt álló provinciák allegorikus alakjai. Az Egyház is providentiális kapcsolatot lát a római birodalom
