Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Zimándi Pius: Kódexirodalmunk és a társadalmi kérdések
KÓDEXIRODALMUNK ÉS A TÁRSADALMI KÉRDÉSEK 309 A kódexmásolók szubjektív természetű megjegyzései közül érdemes megemlíteni a Dózsa-féle parasztjölkelésre vonatkozót. E fölkeléssel szemben a kor írói meglehetős tartózkodást mutatnak. Heltai Gáspár elbeszéléséből ugyan kitetszik némi együttérzés ezzel a «bulcsós haddal», Székely István is elmondja röviden, de nem foglal állást.1 A többség azonban hallgat róla. Annál jelentősebb, hogy a Cornides-kódex másolója Szent Dorottya életleírásának befejeztével az 1514-es dátumhoz — inkább a nemesi osztály mellett állván — hozzáfűzi : «Ezen esztendőben lön az keresztes had Magyarországnak örök emléközeti, kiben vészének sok nemes urak az kegyetlen pór hadnagyoknak kegyetlenségek miatt» (VII. 201.). Tekintélytiszteletük is vallásos vonatkozású : elsősorban az elöljárókat kell tisztelni. De ezenkívül éles kritikával néztek, az embert egyéni értékük szerint ítélték meg, és tisztelték. Ebben az értékmérőben a következő szempontok voltak a mérvadók : bölcsebb, tanultabb, jobb életű, öregebb (IX. 201—202.). Mindé földi társadalmi különbözőség fölött, nemes és nemtelen,, egyházi és világi fölött ott lebegett kérlelhetetlenül mindenkoron a nagy kiegyenlítő : a halál. Ebben mindnyájan egyek voltak. A halál, mely nincs tekintettel társadalmi különbségre, vagyoni helyzetre, «mindönöket elidéz, és levág, mind gyermököt, mind ifjat, mind vént, mind nemöst, mind nemtelent, senkinek nem kedvez» (XI. 227.). Egyenlők az ítéletei. Nem válogat, de «ünnenmagát igyenlőképpen mindeneknek osztja ... nem tiszteli kazdagokat nagyobban az szegényeknél, kiket egyenlőképpen elrekkent» (IX. 256.; VIII. 113—115.). Kedvenc tárgya irodalomnak, művészetnek egyaránt. Kódexeink névtelen munkásai közül kimagaslik az Érdy-kódex írójának, a Karthauzi Névtelennek alakja. Határozott egyéniség. Bíráló szemmel nézi a körülötte zajló életet, lelkülete, megingathatatlan hite még a középkoré, de féllábával már az újkor küszöbén áll, és erkölcsi fölényének biztos tudatával vádol, és korhol. 1527 nov. 23-án fejezi be könyvét, amikor már az ország «nagyobb része elvesze mind Laos királlyal és az urakkal», és az «új hit» fölütötte fejét. Szívébe vág egyháza és hazája hanyatlása (úgyszólván sohase írja le a Magyarország nevet a szegény jelző nélkül), lelkében égő fájdalmának zamatos nyelven ad kifejezést, hiszen «az egyházi fejedelmeknek ű tudományok és jó példá- jok nem világosojt, ez világi fejedelmeknek hatalmasságok teljes vérontással, az szegény népeknek es ű jó életjök felette igen eltávozott az ménnyei szent életnek követségétűi» (IV. 162.). Ostromolja «ez mastani időket». Mintha már nemcsak a kolostoroknak írna, fölvetett problémái 1 Heltai Gáspár : Chronica az magyaroknak dolgairól. 1575. 204b—205a. 1. — Székely Estván : Chronica ez világnak jeles dolgairól. Krakkó. 1559. 225—226. 1.
