Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Zimándi Pius: Kódexirodalmunk és a társadalmi kérdések
310 Z1MÁNDI PIUS is a szerzetesházak falain kívül visznek. A középkorba gyökerezik, így az eschatológikus prédikációi is erősen odakötik, de szentbeszéd anyaga már jelentős mértékben közeledik Telegdi Miklós, Bornemisza Péter és a későbbiek prédikációanyagához. így a többi kódexekben — egyebek között — még nincs szó a későbbi évek kedvelt tárgyáról, a kísértésektől és földi bajokról (együtt a kettő), de különösen kettő köti az ű. n. protestáns-kor íróihoz és eszmeköréhez : a kor romlottságát elítélő és vádoló hang, és hogy az űr és szolga viszonyának egy teljes prédikációt szentel. Ez a középkor irodalmában feltűnő (a XVI. sz. irodalmában viszont gyakori), a többieknél — mai értelemben kifejezve — erősebb szociális érzékre vall. E szempontból is egyedülálló jelenség kódex- irodalmunkban. Már ő is fölveti a későbbieket oly nagy mértékben foglalkoztató kérdést, és meg is felel rá : bűneink az ország romlásának oka (IV. 153. és 160.). Már csak nyelve miatt is, de egyébként is érdemes erős szavait eredetiben emlékezetbe idézni. Régi világ erényeiről szólva nem mulasztja el hozzátenni : Nem a mai időnek módja szerént (V. 102.). Másutt : «vájjon találhatni-e mastani időben ilyen rendbeli morhás népeket? Nem tudom. De viszon ellen még az dézsmát sem fizetik igazán meg» (V. 149.). Szent István szentül élt, «felette kilemben, honnem az mastani urak, fejedelmek és nemesek» (V. 239.). Sok szentegyházat és kalastromot rakatott, «kiket az mastani jobbágyurak és nemesek felégetnek, elpusztojtnak és magoknak foglalnak, kiknek bosszúállója az teremtő Úristen» (V. 241.). Szent István érsekké, pispekekké szent embereket emelt, «kik — mondja igen hatásos visszatérő refrénnel — nem pusztojtották, mint az mastaniak, kik gonoszságra nem költötték szentegyház jószágát, mint az mastaniak, kik el nem rekkentötték Krisztusnak részét, jószágát, mint az mastaniak, kik sem házsártra, sem torkosságra, sem drága ruházatokra nem vesztögették az szent alamizsnát, mint az mastaniak... viszont ellen az mastani országló és egyházbíró fejedelmekkel pokol, nem mennyország telik bel (V. 241— 42.). «Az szent evangéliom és egyéb szentírás háborúságot szenved azoktúl, kik hamisan értik, és magyarázják. Anyaszentegyházban való hét-féle szentség háborúságot szenved azoktúl, kik gonoszul élnek vele, vagy ingyen sem gondolnak vele» (V. 448.). Pedig nem is jelenti ki teljes egészében «szívének gondolatját és lelkének békételen buzgóságát» (vannak, amiket «írással ki nem jelenthetők»). «Vájjon mint áll, mint jár, és forog ez világ? Ó szerelmes atyámfiai, mit tegyünk, hová legyünk? ... ha kinek Úristen megnyitná szemeit, hogy ennél es nyil- vábban láthatna, hiszem, hogy holtát inkább választaná, honnem csak egy szempillantásig való életét es» (V. 289—90.). «Minden országok töretnek, várasok ... szentegyházak, emberek fogyatkoznak, gonoszságok megbévölnek, jószágok meghidegödnek, mindenütt hadakozás, mindenütt vérontás... ez világ elvénült, és közel vagyon fogyatkozásának végezeti» (IV. 61—62.).
