Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Iványi János: Izrael, az Isten választott népe
IZRAEL, AZ ISTEN «VÁLASZTOTT NÉPE» 27 megnyilatkozási formája az, hogy jámborsága külsőséges szertartásokban és törvénytelen áldozati helyekre (Betelbe, Gilgálba, Be’ersebába) való elzarándoklásban merül ki.1 Már pedig ezek a helyek a pátriárkák által szívesen felkeresett kultűszhelyek voltak. A próféták tehát azért kerülik a pátriárka hagyományt, mert nem akarnak alkalmat szolgáltatni ahhoz, hogy bárki is az ő prédikációjukkal igazolja ferde kultuszténykedését. A pátriárka-szövetségben megerősített ígéretek egy kevésbbé fejlett vallási szemléletet képviselnek. Az ígéretek elseje és veleje az ország birtokbavétele a pátriárkák ivadéka által. A racionalista kritika által feltételezett Genesis-okmányok mindegyikében feltalálható ez az ígéret.1 2 Egyúttal a deuteronomiumi oktatásnak3 és szórványosan a prófétai hirdetésnek is tárgya. Mindenesetre jellemző, hogy a próféták a pátriárkái ígéretek közül kizárólag csak erre vetnek súlyt.4 Az ígéret egyéb tartalma röviden így foglalható össze : megszámlálhatatlan lesz Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak ivadéka5 és nevükkel áldást fognak mondani az emberek.6 Galling meggyőző módon feltárta és igazolta azt a teológiailag fölötte értékes tételt, hogy a kiválasztottság tudata a vele szerves kapcsolatban lévő szövetségi eszmével szemben az elsődlegesség kiváltságának pecsétjét hordja magán.7 Tehát először kiválasztottság, aztán szövetség. Először az a mélyebbre néző hittudat, hogy az istenség az emberi ész számára kifürkészhetetlen elhatározással lehajolt, magához emelt egy érdemetlen népet és azt felsőbbrendű célok szolgálatába állította. Aztán ennek a termékeny gondolatnak emberi gyengeségekhez szabott és földi formák közé szorított gyakorlati alkalmazása, egy jogi aktusnak, a nép jogképes alanyainak az istenséggel kötött szerződésnek (szövetségnek) alakjában. Nem annyira a szövetség eszméje, mint inkább a kiválasztottságnak a csodás egyiptomi kivonuláson alapuló és belőle táplálkozó rendíthetetlen hite az az eleven erő, mely a nép lelkét gyúrta, nevelte és amelyből mint valami élő csirából a várva-várt jobb jövő reménye fakadt és vált gazdag valósággá. Az Ószövetség eszmevilágának legelevenebb hordozói és legeredményesebb fejlesztői a dalköltők és a próféták jobbára eme nagyszerű 1 Am. 4, 4 ; 8, 14. 2 L (Ji) : Gén. 15, 17 skk ; J (J2) : Gén. 12, 12 ; 13, 14—17 ; 28, 13 ; E : 26, 2—5. 3 Dt. 1, 8 skk; 6, 10; 30, 19 sk. stb. 4 Jer. 11, 3—5; Ez. 20, 5; 33, 24. 5 Gén. 12, 2; 15, 5 ; 22, 17; 26, 24. 6 Gén. 12, 3 ; 22, 18 ; 26, 24 ; 28, 14. 7 Galling i. m. 26—37.
