Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Iványi János: Izrael, az Isten választott népe
26 IVÁNYI JÁNOS A két hagyomány együtt lép fel és pedig mint kezdés és teljesülés Mózes meghívásának történetében,1 a Deuteronomium buzdító beszédeiben,1 2 3 a Józsue-hagyományban ;s itt-ott a prófétáknál,4 végül a Sinai szövetség megújításakor mondott imádságban, Nehemiás idejében.5 Feltűnő jelenség, hogy a korai írópróféták egyáltalában nem aknázzák ki beszédeikben a pátriárkák kiválasztottságáról szóló tant.6 A későbbiek7 sem beszélnek róla különös nyomatékkal. Ennek oka nem annyira politikai szempontok mérlegelése volt, mintha a pátriárkák kiválasztottságának hirdetése a próféták által óhajtott egységes nagy Izrael eszméjét csorbítaná, amint azt Galling gondolja.8 A próféták tartózkodását Eichrodt azzal sem tudja megmagyarázni maradék nélkül, hogy nyomatékozza az általuk képviselt szövetségi gondolat abszorbeáló és fölényes lendítő erejét, mely felszippantott minden alárendelt egyéb eszmét, így a pátriárkák kiválasztottságának tanát is.9 Én inkább a próféták hivatástudatát látom itt érvényesülni, mely nem a laudator praeteriti temporis áldatlan szerepének vállalásában látta feladatát,10 II hanem állandóan a jövőbe tekint és az isteni kegyelem sugarával főleg azokra az erőpontokra világít reá, melyekből a szebb jövő eszmegazdagságának csodái indulnak el a kibontakozás felé. Az ő korukban a pátriárka-szövetséggel kapcsolatos alaptanításokon már jóval túl volt a kinyilatkoztatás ismeretanyaga. Még a Sinai-szövetség sem állott érdeklődésük homlokterében, amint azt Galling meggyőzően kimutatta,11 hanem előttük állandóan egy nagy kegyelmi tény van : az Isten leereszkedő jósága, amint az Izrael történetében a legbőségesebben és legtanulságosabban az egyiptomi szabaduláskor nyilatkozott meg. Az ő szemükben a mózesi kinyilatkoztatás Izrael legnagyobb értéke, mely mind pompásabb színekben és mind gazdagabb tartalommal bontakozik ki az üdvösség történetében. A hirdetett eszmék összeválogatásában irányíthatta őket az a lelkipásztori szempont is, hogy lám a nép eltévelyedésének egyik fő 1 Ex 3 ; 6. 2 Dt. 6, 10—12; 9, 26—29. 3 Józs. 24. I Jer. 11, 3—5; Ez. 20, 5—12. 6 Neh. 9, 6—13. 6 íz. 29, 22. csak rövid említést tesz róla. A kritika egyébként későbbi korba szeretné helyezni íz. 29, 22—24-et (Galling i. m. 55. 1.) ; Mik. 7, 20. nem prófétai hirdetésből való, hanem imádságnak a záróverse. ’Jer. 11, 3—5; Ez. 33, 24; Mal. 1, 2. 8 I. m. 65. 1. V. ö. Cramer i. m. 71. skk. 1.; Eichrodt i. m. I. 14. 9 I. m. 14. sk. 1. 10 Íz. 43, 18. kifejezetten megvan a gondolat : «Ne gondoljatok a régi dolgokra és ne merengjetek el a múlton.» II I. m. 5. skk. 1.
