Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Szabó Elek: A ferences iskolaügy a XIV. sz. végéig
234 SZABÓ ELEK A regula ugyanis előírja a jelöltek számára, hogy vagyonukat osszák ki a szegények között. Ehhez pedig legalább olyan kor kellett, amelyik jogérvényes cselekedetekre képesít, ami az egyházjog szerint a 14. életévvel kezdődött. A narbonne-i általános rendi gyűlés (1260) 18 évet ír elő. Csak különös esetekben engedélyezi a 15 éves jelentkezők felvételét, amikor a szellemi érettség és a megfelelő testi fejlettség pótolja a kort. Az 1316. évi Assisiben tartott nagykáptalan rendelkezése az egyházjog szerint a 14. életév betöltését követeli meg. Megegyezik ezzel értelem szerint az 1331. évi perpignani nagygyűlés is, amikor előírja, hogy rendi jelölt «aetate puber» legyen. Az általános rendi törvényhozás később megmaradt e követelmény mellett.1 A gyakorlatban azáltal ütöttek rést a törvény előírásain, hogy az egy ideig tilos «pueri oblati»-k felvételét újra lehetővé tették. Különösen a hivatás-szegény időkben került erre sor. A XIV. század első felében gyakrabban fellépő pestis miatt leapadt a rendtagok száma s bizony kevesebbet válogattak a felvételnél. A domonkosok egyidőben korra való tekintet nélkül felvettek minden jelentkezőt.1 2 A strassburgi ferences provincia 1341 -es szabályai még a törvényes életkort is leszállították a 13. életévre.3 Az oblatusoknál, akiket szülőik vittek oly korán kolostorba, hogy szerzetesekké nevelődjenek, azáltal igyekeztek a szabálynak eleget tenni, hogy a végleges fogadalomtételt a törvényes idő betöltéséig elhalasztották.4 De nemcsak a külső körülmények kényszerítő hatása alatt, hanem már az előző században is, sőt 1260 előtt is előfordult ilyen korai felvétel, amint azt Szent Bonaventura és Petrus Johannis Olivi esete bizonyítja. A világi papság még gyermekrablással is vádolja a kolduló rendeket, csakhogy az utánpótlást biztosítsák.5 Valószínűleg a párisi egyetemi tanszékekért folytatott harcok elfajulására lehet a vádat visszavezetni, mert a vád ugyanolyan jogon érhette volna a világi papságot is. Serdületlen gyermekek felvételét 1 Cap. gen. Narbonne (1260). Ehrte: Die ältesten Redaktionen der Generalkonstitutionen des Franziskanerordens, in : Archiv für Literatur und Kirchengeschichte des Mittelalters. (ALKG) Berlin, VI. (1896) 88. — Cap. gen. Assisi (1316) I. 1 ; Carlini, A. : Constitutiones generales ofm. anno 1316 Assisii conditae, in : Archivum Franciscanum Historicum, Ad Claras Aquas, (AFH) IV. (1911) 277. — Cap. gen. Perpignan (1331) III. 3, Mencherini, S. : Constitutiones generales ofm. a capitulo Perpiniano anno 1331 celebrato editae, in: AFH. II. (1909) 279. — Cap. gen. Assisi (1354). ed. Eubel, BF. VI. 639. 2 Reichert: Monumenta Ordinis Fratrum Praedicatorum Historica. Romae, IV. 349. 3 Glassberger: Chronica Ordinis Minorum observantium, ed. Analecta Franciscana, (AF) II. Quaracchi (1887) 179. 4 Cap. gen. Lyon (1325) ed. Carlini, AFH. IV. (1911) 527. 5 Öliger, Liv. ofm: De pueris oblatis in Ordine Minorum. AFH. VIII. (1915) 410.