Theologia - Hittudományi Folyóirat 7. (1940)
Artner Edgár: Még egy-két szó Nagy Konstantin kereszténységéről
132 ARTNER EDGÁR Grossen (Sitzungsberichte der Preuss. Akad. der Wiss., Phil.-hist. Klasse XXIX. 1937, 263), bizonyára több kérdésre megnyugtató választ kapott volna ; olyan kérdésekre, amelyeket problémaként kezel.1 Így Konstantinusnak a napkultusszal való kapcsolata egyáltalán nem bizonyíték keresztény felfogása ellenében. A keresztények, akik előtt sohasem volt a Szentírás olyan terra incognita, miként a legtöbb racionalista előtt,1 2 már korán kiaknázták az írásnak azokat a fordulatait, amelyekben Isten a világossággal lép jelképi párhuzamba. Ebben korántsem kell iráni befolyást szimatolni, mert hiszen az inspirált szerzőknek is lehetett annyi érzékük ilyen természetesen kínálkozó szimbolizmus iránt, mint bármiféle keleti írónak. Egyébként az Üdvözítő maga is nevezte magát «a világ világosságá»-nak, táborhegyi megdicsőülésekor mennyei fényesség övezte stb. Mindez nemcsak a legrégibb keresztény műalkotókat ihlette meg, hogy napkoronghoz hasonló dicsfénnyel körülvetten ábrázolják,3 hanem már az első századok egyházi irodalmában is találunk helyeket, amelyek Krisztus Jézust mint «az üdvösség Nap»-ját dicsőítik.4 Különösen fellendült e szokás a III. század második felében, aminek könnyen megtaláljuk az okát, ha az ugyanakkor fellépő pogány soralis monotheizmusra (helyesebben : honetheizmusra) gondolunk, amelyet Aurelianus és utódai az újplatonizmus segítségével államvallássá emelni igyekeztek. Ennek ellensúlyozására a keresztények, miként az I. század vége óta a császárkultusszal szemben Krisztus istenségének az Ichthys-akrosztichonba tömörített hitvallását emelték fel védőpajzs gyanánt,5 6 úgy most «az üdvösség Nap»-ját, a Megváltót szegezték szembe a nap fényét is magára ölteni akaró, de elhomályosodását megakadályozni mégsem tudó pogánysággal. Ennek az ügyes eljárásnak 1 Ugyanúgy Schwartz E. : Kaiser Constantin und die christliche Kirche, Leipzig 1936. 2. kiad. Bár a kereszténységgel szemben igen «racionalista», mégis elismeri a császár igaz vallásosságát. — Hönn K. : Konstantin der Grosse. Leben einer Zeitwende, Leipzig 1940. Kisebb jelentőségű dolgokra nem terjeszkedünk ki, mert távolesik tőlünk az a szándék, hogy aprólékoskodjunk. Különösen Ivánka tanár úr szakmájába tartozó dolgokat nem akarunk jobban tudni nála. így pl. a filológiai kérdésekben nem vitatkozunk vele. Csak azt említjük meg mégis, hogy az ókeresztény feliratos emlékeken mindig «praefectus urbi»-t találunk és nem «urbis»-t. Hogy miért, azt őneki jobban kell tudnia nálunk. 2 Azért jegyzi meg róluk oly szellemesen Dufourcq, hogy szinte elvvé avatják, hogy minden keresztény gondolatot és intézményt a Szentíráson kívüli okokra igyekeznek visszavezetni. 3 Erről is van e sorok írójának terjedelmes tanulmánya : A nimbus eredete és kifejlődése címmel, amely azonban, sajnos, kéziratban maradt, mint legtöbb szorosabb értelemben vett tudományos munkája. 4 A tárgykörre vonatkozó irodalmi és régészeti vonatkozásokat Dölger gyűjtötte össze «Sol salutis» című sorozatos művében, Münster, 1920—1925. 6 V. ö. Dölger : IX&YS, Münster 1910 óta. 1938-ban az V. Bd. 3. és 4. Lieferungja jelent meg. A kezembe volt már az 1939-i rész is.
