Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Gruber Mihály: A keresztény világkép a bécsi romantikában
A KERESZTÉNY VILÁGKÉP A BÉCSI ROMANTIKÁBAN 329 lakozik, akik az önálló korporációk és rendi elvek fennmaradásában és önálló fejlődésében látja a kor politikai bajainak orvosságát és mentőeszközét. Ezek közül a legkisebb és legegyszerűbb szerinte a családi szentély, ez a legkisebb, már oszthatatlan korporáció, a többiek alapja. A legmagasabb pedig az Egyház, ez a nagy isteni korporáció, mely minden más társadalmi viszonyt átfog. A kettő között helyezkedik el az állam, minden más rendet, társadalmi intézményt átfogván. Ő ad azoknak elevenséget, hordozza, vezeti és irányítja őket.1 Az egyes rendekben vagy korporációkban éli az állam és a nemzet az ő történeti életét, ebben az értelemben alkot a nemzet egy eleven egészet és egy nagy egyéniséget. Igazi népképviseletek is csak ebben az értelemben lehetségesek. A választott követek csak akkor működhetnek a szervesen tagozódott egész érdekében, ha meghatározott korporációkhoz tartoznak és azokat képviselik, mert ezek a korporációk a nemzet (állam) szerves tagjai és belőlük meríti az ő egyetlen igazi, azaz történetileg kifejlődött létét.2 Müller szerint a sajátos fejlődés és kölcsönhatás következtében négy rend van : 1. a papirend, 2. a nemesség, 3. a dolgozó polgárság, 4. a még valójában nem létező igazi kereskedők rendje ; másképen a tanító-, harcos-, dolgozó- és gazdasági rendek (Lehr-, Wehr-, Nährund Verkehrstand).3 Schlegel szerint az erkölcsi fogalmak (kötelesség, önuralom stb.) szükségképen a rendi tagozódásra (hatáskör) vezetnek. Szükséges voltuk a munkamegosztás elvéből következik. Nála a következő rendek szerepelnek; 1. a földművesek rendje, ők termelik az anyagot; 2. a művészek (kézművesek, iparosok) rendje, ők dolgozzák fel az anyagot. 3. A papok és tudósok rendje, e kettőnek együtt kell maradnia, mert hit, vallásos szellem és tudomány egymástól elválaszthatatlanok ; 4. a harcosok rendje, vagyis a nemesség. Ők garantálják a békés, nyugodt munkának a lehetőségét. Az első kettő az emberiség gyakorlati céljairól gondoskodik, a harmadik a műveltség és a lelki üdvösség magasabb igényeit szolgálja. A negyedik, a harcosok rendje a többitől különválasztandó, mert tudomány és művészet csak a zavartalan békében fejlődhetnek. E rendek polgárait tehát nem szabad hadi célokra alkalmazni, mert a hadi élet elvadítja erkölcseiket és visszatérésük a munkájukhoz nem megy minden zökkenés nélkül. A rendi hivatás örökölhetőségét természetesnek tartja, csak persze nem szabad kasztrendszerré fajulnia. Az egyik rendből a másikba való átlépésnek is lehetségesnek kell lennie. A papi és tudományos munkához különös hivatás kell, ez tehát semmiesetre sem lehet örökletes. Leginkább örökölhető a földművesnek, a gazdá1 Schlegel: Signatur des Zeitalters (Concordia) 1. 58. és k. 1. 2 Müller: Elemente der Staatskunst. XXVl. 3 U. a.
