Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Ivánka Endre: Konstantin császár kereszténysége újabb megvilágításban
mű IV. fejezetében (1. §). Emellett a trias mellett azonban Dionysius Areopagita művében a másik «konstantinusi» trias is szerepel, még pedig a de divinis nominibus című mű diszpozícióját illetőleg egészen alapvető módon. A könyv azokról az aspektusokról szól, melyeknek alapján Istent, a kimondhatatlant és megnevezhetetlent, mégis megnevezhetjük és az önmagában megfoghatatlan lényegéről a teremtésben megnyilvánuló tulajdonságai alapján mégis valami, bár inadéquat, fogalmat alkothatunk. Ennek a megismerésnek hiányosságáról, tökéletlenségéről, töredékességéről szól az I. fejezet. A II. fejezet hangoztatja, hogy ezeknek az aspektusoknak különbözősége és sokasága nem áll ellentétben az Isten lényegének egyszerűségével és egységével, és különösen attól int óva minket, hogy e tulajdonságokat valamiképen a Szentháromság három személyére vonatkoztassuk és ennek alapján a személyek között lényegbeli különbségeket tételezzünk fel. Minden ilyen tulajdonság mind a három személynek tulajdonítandó. «Mint három gyertyának elválaszthatatlanul egybevegyülő világossága», ezzel a hasonlattal, mely a keleti misztikában és a keleti liturgiában később oly ismeretessé vált, itt találkozunk először. A III. fejezet az író előszava, az areo- pagitikus fikció egyik legjelentősebb helye. A IV. fejezet végre az első, Isten valóságos lényegéhez legközelebb eső aspektusról szól, a jóságról. Ez a fejezet messzemenőleg egyezik a neoplatonikus Proklos fejtegetéseivel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Platónnál ráyadóv egyszerűen az Absolutum neve ! Az V. fejezet Istent mint teljes, tökéletes létet és minden létezés forrását tárgyalja, a VI. fejezet Istent mint avroÇwij-1 magasztalja, melyből minden élet fakad, a VII. fejezet Istenről mint aocpía-ról szól, amennyiben az Isten — a platonikus ideatan értelmében — saját lényegében minden létező és minden lehetséges valóság fogalmát, szellemi tartalmát, még az illető valóság létrejötte előtt is «eminenter», amint a filozófusok szokták mondani, bírja. Ennélfogva az Isten maga a bölcsesség, mert a tárgyak ismeretét nem mint minden más megismerő lény, a tárgyakból, hanem önmagából meríti. Ráismerünk a proklosi triasra : ovaía, fco?), yvwaiç. A aocpía fogalma azonban — a könyv struktúráját illetőleg rendkívül érdekes módon — átvezet a másik, «konstantinusi» triashoz. Ami az Istenben, mint aocpía-ban, szellemileg benne van, a különböző lények és valóságok változatos sokasága, azt az isteni ôvvapuç teszi konkrét létezővé és tartja létben, amennyiben a teremtmények létezése maga is részesedés abban az isteni ôvvapuç-ben, mely őket létrehozta. A ôvvapuç fogalmához csatlakoznak még a Vili. fejezetben olyan fogalmak is, melyek az Isten megváltó cselekvésére vonatkoznak : öocaioaivr], acorrjQÍa, ànokmocaoiç. Következne az eigijnj fogalma — de itt előbb még két fejezetet toldott be a szerző : az egyik arról szól, hogy milyen értelemben lehet az Istenről azt mondani, hogy nagy és kicsi, ugyanaz KONSTANTIN CSÁSZÁR KERESZTÉNYSÉGE ÚJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN 319
