Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Schütz Antal: A glosszolalia
A GLOSSZOLALIA 307 mutatják, hogy Isten országa nem a szegényességnek országa. A Lélek semmit sem vet meg abból, ami igazi érték, még akkor sem, ha az emberek kezén olyan könnyen negatívumra fordul. A keresztényeknek semmit sem kell nélkülözniök abból, ami igazi életmozzanatként megvan másutt. «Omnia vestra sunt», mondja a Lélek : minden a tiétek, a kifejezésnek az a sajátos világa is, ahol a túláradó érzelem szétveti a gondolatkifejezésnek nyelvszokás teremtette formáit, és töredékeiből, darabjaiból káprázatos, új mozaikot alkot feszülő életérzése és szent pajzánsága számára. b) Ezért érthető, ha az első pünkösd másnapja, a Lélek tavasza is visszhangzott az újraéledésnek ettől a madárcsattogásától és csicsergésétől. Kellett az ősegyházban a Lélek-áradásnak ez a jele is, hogy egyrészt így is kifejezést keressen a kifejezhetetlen, mikor maga az Isten végtelen Szeretete, Élete, Lelke látogat reá a vergődő emberre ; másrészt, hogy ez is len- dítője legyen az ifjú evangéliumi fa meggyökerezésének. A frissültetésű fának nem szabad eltávolítani semmiféle hajtását, ha nem éppen alkalmas helyen fakad is : kell ez a begyökérzéshez. Viszont a már jól be- gyökérzett fának lenyesik oldalsarjait, hogy egész életereje koronájába menjen. Nyilván ezért is húzódott vissza a glosszolalia a későbbi egyházban. Nem mintha nem maradt volna meg Isten Egyházában az a gyökér, amelyből sarjad minden igazi glosszolalia. Ha Isten bősége reálátogat alázatos teremtményére, első boldog meglepődésében szava vagy néma elképpedés, vagy dadogás, vagy «ezer dőreségbe» bomló szent csacsogás. De túlzás és hamar általánosítás Richtstaetter tétele: a korintusi glosszolalia a misztikái szent megittasultság nyilvánulásaival azonos. Szent Pál ugyanis nem hagy kétséget aziránt, hogy az ő korintusi hívei, főként a «nyelvhajhászók» ugyancsak nem állnak a lelki tökéletesség misztikái fokán ; sőt ! Aztán a korintusi glosszolalia gyülekezeti jelenség, nem magányossági, mint a misztikusok lelki megittasultságának «nyelvei». Nem is lehet kimutatni, hogy ez a misztikái állapot okvetlenül «nyelvekre» tör. Itt tehát nem forognak fönn egyértelmű azonosító vonatkozások, hanem csak annyit lehet mondani : azonos a végső pszichikai gyökér, t. i. az, amelyből a fönt jellemzett expresszionizmus fakad. Ez jelentkez- hetik a vallási megélésnek már kezdő fokán is, mint a korintusiaknál ; és kísérheti legmagasabb fokát, mint Szent Pálnál is. Így a glosszolalia jó metodikai kulcsnak kínálkozik azon a területen, amely mindig «crux» volt a hittudomány számára, értem azt a területet, ahol a természet és természetfölötti lét érintkeznek és egymásba járnak. Igaz, ezen a ponton vetődik föl az alapvető nehézség is : A mi álláspontunk a racionalizmusnak, ill. naturalizmusnak hajt a malmára : Ha a glosszolalia mint jelenség elvben nem különbözik a rokon vallás- történeti és pszichológiai jelenségektől, akkor igazuk van a racionalistáknak, akik az egész természetfölötti világot pszichikai konstrukciónak minősítik. 20*
