Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Zimándi Pius: Pázmány Péter a társadalmi kérdésről
AZ ÚJABB BÉCSI EOYHÁZJOG 265 Konkordat. Archiv f. kát. Kirchenrecht 114. köt. 438—483 1. Különlenyomat- ban is : Mainz, 1934.) Bár az Egyház kezdettől fogva a házassági kötelék felbontathatatlan- sága mellett harcolt, mégis elismerte, hogy lehetnek körülmények, amelyek az együttélés fenntartását elviselhetetlenné teszik. A házasfelek időleges vagy végleges bírói separatiója az egyházjog régi intézményei közé tartozik. Gra- tiannál olvashatjuk, hogy az egyházjog tiltja az önsegélyszerű elválást és nemcsak, hogy elvonja ettől a jogi hatályt, hanem büntetendőnek is minősíti. (C. XXXIII. q. 2.) Csak az illetékes egyházi bíró mondhatta ki a separatio quoad torum et mensam-ot, akár perpetua, akár temporaria hatályával. Ez a köteléki perrel csekély hasonlóságot mutató elválasztás (a terminus az ismertetés folyamán sajátos egyházjogi értelemben veendő) újabban mind ritkábban fordul elő az egyházi bíróságoknál, amit a szerző (440. s. köv. 1.) arra vezet vissza, hogy ma az egyházi bíró vagyonjogi kérdésekben, amelyek pedig a középkori, a régi római házassági válóper analógiájára kiformálódott separa- tiónál is jelentős szerepet játszottak, már nem dönt, mert a modern állam csupán az állami separatiónak tulajdonít polgári joghatályt, az pedig a bírósági gyakorlat ismerői előtt eléggé tudott dolog, hogy a végleges elválasztásnál ezek a vagyonjogi, tartási viták állanak az előtérben. Amíg az egyházi köteléki eljárásról meglehetősen széles körök vesznek tudomást, azt már a katolikus hívek közül is csak kevesen sejtik, hogy az ágytól és asztaltól való elválasztás az egyházjogi törvénykönyv szerint egyházi bíróság elé tartozik. Hogy az új egyházi törvénykönyv az önhatalmú elválás lehetőségét is figyelembe veszi, ez csak gyakorlati folyománya az adott helyzetnek, amely viszont azt az előbbi után csak következetes lépést is érthetővé teszi, hogy az Egyház elismerte az ágytól és asztaltól való elválasztásra vonatkozó állami eljárást ott, ahol az állam joga ismer az egyházi separatio tori, mensae et habitationis-szal analóg, bár bizonyos mértékben modifikált jogintézményt. (445. 1.) Bombiero-Kremenac azt vizsgálja, miként viszonyúk az egyházi separates eljárás a közép- és nyugateurópai államokban fennálló hasonló intézményekhez és főként azt, hogy ausztriai és az olaszországi állami ágytól és asztaltól elválasztásnak egyházi elismerése jelent-e az egyházi ius commune részére változást. Ebből a célból alapos elméleti tudással és a dolgok mélyére lehatoló szemmel elemzi az osztrák és olasz (IL), a cseh (III.), a birodalmi német és egyéb államok (IV.) jogának rendelkezéseit, utóbbiak sorában a magyar jogét is. (459, 474 1.) Azt persze nem lehet elvárni tőle, hogy a magyar házassági törvény (1894: XXXI. te.; Ht.) túlnyomóan processzuális jellegű külön- vetését (Ht. 98, 99 §. ; vö. Pp. 674, 665 §-t) és az ágytól és asztaltól elválasztás (Ht. VI. fejezet 104—107 §. ; Pp. 683. §.) merőben anyagi jogi jellegű intézményét élesen megkülönböztesse. (474 1. 4. j.) Ezt a disztinkciót Almási Antal kitűnő munkája (Ungarisches Privatrecht, Berlin—Leipzig 1924. I. 188—192 I.) ugyan nem tárgyalja, ám mind a házassági-, mind a polgári perrendtartási törvényünk hivatalos — ha nem is tökéletes — német fordításban
