Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
IRODALOM LITERATUR — BULLETIN 181 még csak arra akarunk rámutatni, hogy a szemináriumi könyvtár, amely most áll rendezés alatt, kb. 30.000 kötet könyvből áll. Szellemtörténeti szempontból rendkívül érdekes, hogy Lőrentz János plébános 1793-ban több mint 1000, Dongó Mihály kanonok 1803-ban 3235, Balogh Sándor pedig 1810-ben 5762 kötettel gyarapították a könyvtár állományát. Az utóbbi Pozsonyban és Bécsben állandó könyvvásárló ügynököt is tartott. Érdemes volna ezt a három nagy hagyományt egyszer külön vizsgálat alá venni. Mindenesetre azt látszanak bizonyítani, hogy a felvilágosodás korának — a sok káros hatás mellett, amelyet a papság lelkében okozott — az az egy tagadhatatlan jó eredménye megvolt, hogy ránevelte az embereket a könyv szeretetére. 3. A sorozat legújabb száma a püspök legközvetlenebb munkatársai testületének, a káptalannak a történetét tartalmazza. A szerző a káptalan alapításának és belső szervezetének vázolása után a kanonokok általános kötelességeiről és jövedelméről, majd az egyes rangfokokhoz kötött jogokról, kötelességekről és javadalmakról szól. Azután külön-külön részletesen tárgyalja az egyes javadalmakat és jövedelmi forrásokat. Külön fejezetet kapnak a káptalan hadi terhei. Ezt követi közel 200 lapon a kanonokok névsora a XII. századtól napjainkig. A személyi adatok természetesen annál bővebbek lesznek, minél közelebb jutunk a mai időkhöz. Ennél a fejezetnél a szerző előmunkálatokra is támaszkodhatott, de maga is sok adatot kutatott hozzá. Igen érdekes, amit a káptalan összetételében figyelt meg. A XVII— XVIII. században még erősen érzik rajta a «rendiség jellege», igen sok a kanonokok között a nemes, sőt mágnás. A XIX. században már csak egy főnemes és öt nemes tagja van. Végül közli a káptalan Ujlaky püspöktől 1550-ből származó és Keresztély Ágost püspök által 1715-ben kiegészített statútumait. A szerző ennek a kötetnek anyagát is az őt jellemző hangyaszorgalommal gyűjtötte össze. Az irodalmi apparátusban azonban hiányokat tapasztaltunk (pl. a káptalan szervezeténél és a hiteleshelyi működésnél). Talán meg lehetett volna kísérelni a káptalan beállítását a külföldi egyetemes fejlődésbe is. A szerkesztésben, mint a második kötetben is, nem egy ismétlést el lehetett volna kerülnie. Mindenesetre azonban nagy érdeme, hogy a levéltári anyagot hiánytalanul feltárta. Halálával a magyar egyháztörténelem halkszavú, de igen érdemes munkásának a kezéből hullott ki a toll. Hermann Egyed. Dr. Lippay Lajos: Az Ssegyház hite. Dogmatörténeti vázlatok. A Szent- háromság hittétele. Esztergom, 1938. 127 oldal. Magyar nyelvű dogmatörténetben nincs valami nagy választékunk. Már ezért is örömmel üdvözöljük Lippay könyvét. Reméljük, hogy nem áll meg az első kötetnél, hanem megírja minden főbb dogma történetét. Akkor aztán bevezethetjük tankönyvnek hazai teológiáinkon. Módszere, apológiás irányzata konzervatív. Helyes az, amit all. század apologétáiról (30—31. 1., 3. pont) s a niceai zsinatot megelőző atyák és írók kifejezésmódjáról ír (10. 1., 58. 1.). Amennyiben egész dogmatörténetet szándékoznék írni, egy pár kérdésben — salvo meliore judicio — változtatást ajánlanának.
