Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
182 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN Nevezetesen: 1. Hermas magyarázásánál világosság kedvéért jobb volna Tixeront után indulni (Histoire des dogmes. Paris, 1924. I9 126—127. 1.) — 2. Tertullián egyik felhozott (54—55. 1.) nehéz textusára vonatkozólag jó volna meghallgatni Card. Franzelint, aki klasszikus dogmatikájában (185. és 168.1.) megadja a helyes megoldást. —3. Hippolyt szavait az 59. lapon nem jól fordítja. A helyes fordítás : «de tökéletes Ige, Egyszülött». Vagyis a névelőt nem szabad kitenni egyik főnév elé sem. — 4. Hippolyt egy másik textusa (59.1.) talán így oldható meg : a megtestesült Logos példájából látható, hogy az ember Isten lehet. Más szóval : azzal, hogy a Logos fölvette az emberi természetet, az ember már Isten, és nem pusztán ember. Megtehette volna Isten, hogy minden embert egyesít a Logosszal. Döry László. Szívós Donát: Diáklelkigyakorlatok. Szent István-Társulat, 1938. Sr. 314 oldal. Három sorozat lelkigyakorlati beszéd, mindegyik sorozatban nyolc előadással. Kizárólag már kamaszkort ért fiú-ifjúságszámára. A szerző nemcsak ismeri jól ifjúságát, hanem őszintén meleg szeretettel is szól hozzájuk. Élénk, gyakorlati és fiús hasonlatokhoz és élményekhez fűzi erkölcsi felemelést célzó igazán változatos oktatásait. Előszavában kísérletnek nevezi ezt a hármas lelkigyakorlat-sorozatot, amivel őmaga jogosít fel arra, hogy behatóbban szóljunk hozzá. Mikor kizárólag városi középiskolás és kamaszkorba lépett fiú-ifjúságot lát maga előtt, leplezetlenül — bár mindig erkölcsi nemességgel és emelkedettséggel — ostorozza a hatodik parancs sajátos kamaszkorbeli bűneit és kísértéseit, sőt meglepő bizalmaskodással nyúl a serdülőkor égető és a lelkiélet szempontjából sokszor döntő kérdéséhez, a szexuális gond fellépéséhez, miközben szinte saját kamaszkorát is pőrére vetkőzteti. A kísérlet azonban nemcsak ebben a hangban és beállításban rejlik, hanem talán főképen abban, hogy a lelkigyakorlat centrális problémája kizárólag a szexuális kérdés. Távol áll tőlem, hogy az emelkedett lelkű, fiait mély lelkiséggel féltő, kitűnő szakember-pedagógust Freudizmussal vádoljam, de mégis ez az irány jutott eszembe és pedig azért, mert az ember nélkülözi a lelkigyakorlataiban a szexuális pedagógiának azt a lélektani tételét, hogy eltereltessék a figyelem a szexuális kérdéstől, és hogy más erkölcsi és lelki tények és meglátások erős reflektorában a szexuális gond a centrális jelentőségétől megfosztassék. Mert miben is áll a szexuális probléma centrális szerepe a kamaszfiúnál? Abban a tagadhatatlan nagy veszélyben, hogy elsöpri a kamaszfiú minden erkölcsi célkitűzését, kötelességérzetét és vallásos buzgóságát. — Ezt a tapasztalat eléggé igazolja. A kitűnő szerző felemeli ugyan fiait a bukás után és megnyugtatja afelől, hogy azért nem kell benne elpusztulni az erkölcsnek és korrektség önérzetének, bárminő nagy sebet is kapott, de hiányzik ebben az irányban egy élesebb, harciasabb, pozitivebb beállítás, mely nemcsak vigaszképen, hanem a tárgyi igazság meggyőző erejével akar hatni a kamaszfiúra és őt
