Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében
360 BÁRD JÁNOS ezt semmiképpen sem zárják ki, mint ahogy nem követelik, hogy ne Isten, hanem másodrangú szellemek létesítsék őket. Igaz, hogy Isten behelyettesítése a Brandenstein-féle transzcendens okságba egyenlő volna occasionalizmussal, vagy pantheizmussal, de ha Brandenstein ennek elkerülése végett veszi fel a másodrangú szellemek létezését, egy olyan szempontot kever bele a végtelen változássor lehetetlenségén alapuló bizonyításába, amelynek ehhez semmi köze sincs. Nem ad kellő magyarázatot az az elgondolás sem, hogy szükséges bizonyos áthidalási létrangot beiktatni Isten és az anyag közé. Miután Brandenstein elvetette Szent Tamás tapasztalati tényeken felépülő létskáláját, az ö hármas létfokozata úgy hatna, mint ennek megcsonkított kiadása. Azonkívül kérdés, nincs-e ellenmondás e másodrangú szellemi lények lényegi meghatározásában ? Brandenstein «potenciálisan» végtelennek mondja őket, mert «egész léttartalmuk soha sincs kibontakozva».1 Ilyen lény Szent Tamás szerint semmiképpen nem létezhet, mert lényegében nincs meghatározva. Minden kezdődő létezés első feltétele a pontos lényegi meghatározottság : a lényeg a maga speciesében nem tűr minimumot és maximumot. Az emberi lényeg pl. époly tökéletes az egynapos gyermekben, mint a felnőttben. A növekedés nem lényeggyarapodás. Lehetséges azonban, hogy egy véges lénynek potenciálisan végtelen aktivitása legyen. Ilyen lény az emberi lélek is. Ebben az esetben az aktuálisan véges lelket Isten fenntartó ereje egyszersmindenkorra megóvja a megsemmisüléstől s mint soha meg nem szűnő, bár aktuálisan véges lény rendelkezik potenciálisan végtelen aktivitással. De eltekintve e transzcendens okok lényegi meghatározásától, már a kizárólagosságuk is súlyos tapasztalati s metafizikai nehézségekkel állítja szembe a gondolkodót. Közmeggyőződése az emberiségnek, hogy az emberi, állati s növényi változássorokban az egymást követő tagok között szükségszerű összefüggés van. Ezt a közmeggyőződést a dolgok szabályszerű egymásutánkövetkezésén kívül az a személyes tudat is táplálja, hogy az ember valóban önmaga oka a saját cselekedeteinek, még pedig az egész ember s nemcsak a lelke. Péter tudatában van annak, hogy az ő actus generánsa nélkül nem volna Pál, tehát oki szerepe van abban, hogy Pál létrejött. Hasonló aktusok oki hatását látja nap-nap után a természetben is. Hogy itt valóságos okságról van szó s nem bizonyos előfeltételeknek egy magasabbrendű szellem által való felhasználásáról, annyira mély emberi meggyőződés, hogy tagadása egyenes skep- szisbe vezet. A transzcendens okság egyedülvalósága alapjában rendíti meg Szent Tamás ontológiáját, mert ép azt a fogalmat fordítja ki a maga mivoltából, amelyre az egész szenttamási létrend felépül. Szent Tamás 1 Brandenstein, Levél a Szerkesztőhöz. Athenaeum. XXI. köt. 120. 1.
