Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében
A SZENTTAMÁSI OKSÁGI ELV VÉDELMÉBEN 359 Péter helyett Pált tehette volna meg elsőnek akár ebben, akár egy más változássorban. Viszont, ha ez így van, nem közömbös Pálnak, hogy az ő létesítésére múlandó ok is elegendő, míg Péternek csak elmúlhatatlan létesítő oka lehet : «mert az, hogy múlandó oka lehet-e egy valóságnak, nyilvánvalóan lényegéhez tartozik, az viszont, hogy valamely múlandó valóság egy változó sorban tényleg első-e, avagy egy másikban n-edik, vagyis a puszta sorbeli helyzete, nem lényeges vonása, hanem külső relationalitásának egy mozzanata».1 Brandenstein gondolatmeneténekakkorvolna átütő bizonyító ereje, ha a dolgok létezése azok lényegének tényleg alkotó, lényegi momentuma volna. Ámde ez nem felel meg a valóságnak. A lét, mint ilyen, nem lép be a teremtett dolgok lényegébe, hanem megvalósítója annak. Lényegi szempontból tehát közömbös a dolgokra nézve, hogy milyen természetű ok létesíti őket, s az okozás voltaképpen nem a lényeget, hanem a létezést határozza meg. Amikor Brandenstein a dolgok lényegéből akarja kiolvasni, hogy milyen természetű okságot tételeznek fel, a teremtett dolgok létét egynek veszi a lényegükkel, ami Szent Tamás ontológiájában önellenmondással egyenlő. Nem tudjuk megérteni Brandenstein transzcendens okait sem. Ezek az okok először is transzcendensek, mert nem állnak benne a változássorban. Másodszor elmúlhatatlanok, mert múlandóságuk egy kezdetnélküli transzcendens változássort követelne. Elmúlhatatlanságukból következik, hogy kimeríthetetlenek. Ezzel viszont együttjár, hogy potenciálisan végtelenek. Nem szükséges azonban, hogy ezek a transzcendens okok öröktől fogva létezzenek. Ellenkezőleg, nagyon észszerű, hogy egy olyan októl bírják eredetüket, amely velük szemben is transzcendens, elmúlhatatlan, kimeríthetetlen s nem potenciálisan, hanem aktuálisan végtelen, változhatatlan : ez pedig maga az ősvalóság és ősok. A Theoló- giában közölt «Az okság elvéről» című tanulmányában Brandenstein nem tárgyalja ugyan, de utal rá, hogy minden elmúlhatatlan-kimerít- hetetlen oknak szellemi valóságnak kell lennie, mert oki mivolta szerinte csak olyan lénynek lehet, amely képes önelhatározásra, önmaga deter- minálására, hogy kifejtse-e oksági erejét vagy sem. Erre pedig csakis szellemi valóság alkalmas. Nem képzelhető el az, hogy a cselekvésre determináló erő kívül álljon az okon, mert ez a föltétel megint csak a kezdetnélküli sor lehetőségének állítására vezetne. Első nehézségünk e különös okokkal szemben, hogy van-e egyáltalán szükség rájuk? Ha a változássorok minden tagja transzcendens okságot kíván is, nem következik belőle, hogy a transzcendens oknak másodrangú teremtett szellemnek kell lennie. Ez a transzcendens ok lehet maga Isten is, hisz a kezdettel bíró változássor változásállapotai 1 Brandenstein, Az okság elvéről, Theologia, V. köt. 3. sz. 211. 1.
