Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében
356 BÁRD JÁNOS tagja : az ok és okozat között. Mindezek az oksági axiómák Szent Tamásnak nem önmaga alkotta okságelvi meghatározásai, hanem szintetizáló hajlamát követve, más bölcselők műveiből vette át őket. Ezeket az okság- elveket lehet helyesen értelmezni, mint tette Szent Tamás, de lehet helytelenül is, amint a velük kapcsolatos filozófiai viták mutatják. Legkevésbbé értékelik manapság ezt az axiómát : Omne quod movetur, ab alio movetur. Pedig ontológiailag értelmezve (minden, ami lesz, csak mástól lehet, mert lehetséges), talán egyike a legmélyebb axiómáknak. Maga Szent Tamás is ezt veszi alapul, amikor az első istenlétbizonyítékát megalkotja.1 Legújabban Stufler kelt megint védelmére és mutatta ki rendkívüli bizonyító erejét.1 2 Tautologikusnak mondja Ostler és Geyser ezt az axiómát : Omnis effectus habet causam.3 A skolasztikusok egybehangzó véleménye szerint legjobban fedi az okság fogalmát a következő formula : Omne quod fit, habet causam.4 Vita tárgya azonban, hogy analitikus axióma-e, mint Szent Tamás szerint lennie kellene, vagy pedig szintetikus, más szóval önmagában evidens-e, avagy bizonyításra szorul? Míg a mai skolasztikus körökben e körül valóságos «Kausalkrisis» tört ki,5 nem-skolasztikus körökben már hosszú évszázadok óta magát az okságelv érvényét vonják kétségbe. A változássorokban semmiféle ok- ságot, hanem csak puszta egymásutánt engednek meg a nominalisták, mint Occam és követői, az emprikusok, mint Locke és Hume, az idealisták, mint Kant és iskolája. Megszűkítik az okság fogalmát s csak transzcendens okságot ismernek el az occasionalisták, akiknek elmélete Malebranche megfogalmazásában érte el a tökéletes occasianolismust.6 E szerint minden realitás és aktivitás oka egyedül Isten. A teremtmények önmaguktól semmiféle működésre nem képesek, hanem csak alkalmul szolgálnak Istennek, hogy általuk és bennük oki hatásokat hozzon létre. Közeljár az occasionalis- mushoz Avicebron és Avicenna oksági elmélete. Az előbbi Fons Vitae című könyvében szintén elveti a földi teremtmények aktivitását, de Isten helyett bizonyos szellemi szubsztanciát működtet bennük és általuk. Avicenna Intelligentiának nevezi ezt a titokzatos szellemi valóságot s csak annyiban különbözik Avicebrontól, hogy az aristoltelesi agens naturale-nak némi aktivitást biztosít, amennyiben ezzel készítteti elő a forma befogadására alkalmas matériát. Hasonló irányban, de egész eredeti módon támadt igen tekintélyes ellenfele a szenttamási okságelvnek Brandenstein Béla báró egyetemi 1 Sum. Theol. I. qu. 2, 3. 2 Zeitschrift für Kath. Theologie, 47. évf. 369. 1. 3 Ostler, Grundzüge der Methaphysik, 53. 1. 4 Elem. Phil. 49. évf. 5. 1. 5 Manser, Das Wesen des Thomismus, 277. 1. 6 Rech. VI. 2, 3.
