Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében
A SZENTTAMÁSI OKSÁGI ELV VÉDELMÉBEN. Szent Tamás nem írt külön könyvet, de még csak külön fejezetet sem az oksági elv igazságáról s tapasztalati tényeinknek megfelelő érvényéről, jóllehet ismerte Al-Ghazaris arab filozófus occasionalismusát,1 amely tagadja a dolgok szabályszerű egymásután következésében a szükségszerű és objektív összefüggést. Az ő realisztikus világszemléletében az oksági elv annyira evidens, hogy bizonyításra nem szorul. Nem sorolja ugyan fel az általa kifejezetten is megjelölt evidens principiumok között,1 2 rendszerében azonban nem egy olyan evidensnek mondott axiómát találunk, amely, mint látni fogjuk, egyértelmű az okság fogalmával. Az oksági elvnek nincs kijegecesedett formája Szent Tamás műveiben. Ennek megint csak az a magyarázata, hogy nem foglalkozott vele, mint bizonyításra szoruló tétellel. Egy helyen ezt a formát adja neki : Causa est, ad quam de necessitate sequitur effectus.3 Máshol pedig így fogalmazza meg : Illud est proprie causa alicuius, sine quo esse non potest ; omnis effectus dependet a sua causa.4 Ismét más helyen — maga Szent Tamás adja meg a forrást, ahonnan veszi — ilyen formába öltözteti a kérdéses elvet : Omne quod fit, habet causam.5 A peripatetikus Szent Tamás beszél, amikor így határozza meg az okság principiumát : Omnis causa vei est materia vel forma vel agens vel finis.6 Az oksági elvet fejezi ki ez a két axióma is, amelyről különben is kimondja, hogy evidensek : Non reducitur quod est in potentia in actum, nisi per id quod est in actu,7 és : Omne quod movetur, ab alio movetur.8 E két axiómának a felsorolt okságformulákkal való egybe- vágását Aristotelesnek az entelecheia alapgondolata mutatja a legjobban. E szerint minden változás nem más, mint a különböző potenciák aktualizálódása, formába szökése. Ebből viszont következik, hogy az aktualizálódó potencia s az azt végző ens in actu között olyan összefüggésnek kell lennie, mint van egy változássor két egymást követő 1 Gonzalez, Die Philosophie des Hl. Thomas, I. köt. 435. 1. 2 Quaest. disp, de veritate qu. 11. art. 1. c. 3 I—II. qu. 75. art. 1. 4 III. qu. 86. art. 6. 5 I—II. qu. 75. art. 1. 6 Contr. Gent. III. c. 10. 7 Contr. Gent. I. c. 16. 8 Contr. Gent. I. c. 13. 23*
