Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
MAGISTER GRATIANUS MINT PERJOGÁSZ 347 tanuk nagyobb száma a döntő, amit Gratián szintén átvesz.1 A szabad mérlegelésnek tehát kisebb tér jut ; ez a decretumhely óvni akarja a bírót ama formalisztikus meggondolástól, hogy merőben a tanuk nagyobb számának higgyen, tehát atanubizonyítás merev, számszerű e 1- mechanizálódása ellen lép fel, — formalisztikus eszközzel, amikor ilyen módon mégis megköti a bíró kezét. Az o k i r a t i bizonyítás alárendelt szerepet játszik a Decretumban. Feltűnő, hogy alig találunk erre forráshelyet, hacsak nem a diet. Gr. p. c. 15. C. III. q. 9.-ben, ahol a Novellára (90,2.) támaszkodva az adóslevéllel foglalkozik, amely a fizetésnél számba jöhet ; az azonban tüzetesebb vizsgálódást igényel, hogy ez vájjon az okirati és nem a tanu- bizonyítás kategóriájába sorozható-e inkább. Az eskü jelentősége tiszti tóeskünél lép előtérbe, amelyet már más helyen érintettünk.2 Germán hatás mutatkozik a házassági per septima manus esküjénél, amely még m a i s é 1 a CIC-ben, mint az eskütársak intézményének maradványa. (1975. c.)3 1 c. 3. C. IV. q. 2. et 3. pr. 2 Móra, 40. s köv. 1. 3 Nem árt, ha a CIC i975- c. i. §-át, amelyet különben az 1936. évi augusztus hó 15-én kelt köteléki perre vonatkozó instrukció (137. art.) szóról- szóra átvesz (In causis impotentiae vel inconsummationis, nisi de impotentiae vel inconsummatione aliunde certo constet, debet uterque coniunx testes, qui septimae manus audiunt, inducere, sanguine aut affinitate sibi coniunctos, sin minus vicinos bonae famae, aut alioquin de re edoctos, qui iurare possint de ipsorum coniugum probitate, et praesertim de veracitate circa rem in controversiam deductam ; quibus iudex ad normam ca. 1759, § 3 alios testes potest ex officio adiungere; 2. §. Testimonium septimae manus est argumentum credibilitatis quod robur addit depositionibus coniugum ; sed vim plenae probationis non obtinent, nisi aliis adminculis aut argumentis fulciatur.) párhuzamba helyezzük a Gratián forrásul szolgáló Decretum helyével, c. 2. C. 33. q. 1. : ... uterque eorum septima manu propinquorum tactis sacrosanctis reliquiis iureiurando dicat, ut nunquam per commixtionem carnis coniuncti una caro effecti fuissent... — Már Rufinus megjegyzi Summájában (Die Summa Decretorum des Magisters Rufinus, herausgegeben von H. Singer, 1902.) a c. 1., 2. C. XXXIII. q. 1-hez (4981.): propinqui... non iuraverunt de facto ita esse, sed sic esse, ut principales personae iuraverunt, se credere. V. ö. Eichmann, Das Prozeßrecht des CIC Paderborn, 1921. 19. 1., 2. j. A mai septima manus tömör jellemzését adja A. M. Koeniger, Die Eheprozeßordnung für die Diözesangerichte. Bonn, 1937. 171. 1.: Die Siebenhänder (septima manus) entstammen rechtsgeschichtlich dem germanischen Recht ; sie haben den Zweck, als Glaubwürdigkeitszeugen für die Betreffenden, die sie stellen, hinsichtlich deren Person, im allgemeinen wie etwa auch in Hinsicht auf die fragliche Sache, nicht in Bezug auf deren Aussagen zu dienen. Ugyanígy Sipos, A katolikus házasságjog rendszere.2 Pécs, 1928. 170., 386. 1., 8—11. j. ; Enchiridion,3 564., 930. 1. Meszlényi, Házassági köteléki perek az egyházi bíráskodásban. Esztergom, 1927. 336—337. 1. — Még felderítésre vár, hogy hazai szentszékeink régebbi gyakorlatában miként érvényesült a s. m. intézménye ; az az érzésünk, hogy csekélyebb mértékben.
