Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
348 MÓRA MIHÁLY A római sacramentum delatum a parte vel a iudice a Decretumban alárendelt jelentőségű.1 * * * 3. Áttérve az ítélettanra, szembetűnő, hogy bár a Decretum különbséget tesz az ítélet két fajtája, a diffinitiva és interlocutoria sententia között,1 2 de valamely mélyebb, az utóbbi lényegébe hatoló fejtegetés hiányzik.3 4 * Azt azonban már élesen hangsúlyozza, hogy a végítéletet semmisség terhével írásba kell foglalni.4/5 Érdekes, hogy Gratián, aki különben az ítéletre vonatkozólag a római jogra támaszkodik, elhajlik ettől, mikor kifejti ugyan, hogy az ítélet, eltekintve az infra terminum lege constitutum beadott fellebbezéstől, . . . irrevocabile robur obtinet6 és így az ítélet az újabb adatok alapján nem támadható meg, — mégis egy éles fordulattal megengedi az ítélet korrigálását.7 Persze, ezzel nem valamely szorosabb értelemben vett jogorvoslatra gondol, hanem csupán arra, hogy a bíró hivatalból kijavíthatja az ítéletet.8 A Decretum jogorvoslati tanára jellemző, hogy Gratián csupán egy jogorvoslatot tárgyal, a felebbezést,9 amely azonban a semmis ítélet megtámadására is szolgál. A Magister skolasztikus módon terjedelmes fejtegetést bocsát előre a sententia iniusta ex ordine, ex animo, ex causara vonatkozólag és így jut arra a következtetésre, hogy az igazságtalan ítéletnek is engedelmeskedni kell addig, amíg azt jogorvoslati úton meg nem változtatják.10 Az inkább teológiai, mint jogászi fejtegetései tulajdonképen nem vezetnek más eredményre, mint arra, amit a germán formális jogerő princípiumának szokás 1 V. ö. Hinschius, Beiträge zur Lehre von der Eidesdelation mit besonderer Rücksicht auf das kanonische Recht. Berlin, 1860. 2., 19., 26., 45., 82. 1. Endemann, Zs. f. D. Z. P. XV. 1891. 282. 1. Jacobi, 312. 1. Busek, Poznámky k vÿvoji pfisahy rozhodovaci a doplnovaci v právu kanonickém Bratislava 1931. kül. 32. s köv. 1. 2 c. 30. C. II. q. 6.; diet. Gr. p. c. 41. C. II. q. 6.; Felirat, a c. 12. C. III. q. 9.-hoz. 3 Igy Jacobi is, 313. L, 4. j. 4 Paucapalea (Die Summa des Paucapalea über das Decretum Gratiani, herausgegeben von J. F. v. Schulte, 1890; 57.1. c. 7. C. II. q. 1-hez) és Stephanus (Die Summa des Stephanus Tornacensis, herausgegeben von J. F. v. Schulte, 1891 ; 158.1. C. II. q. 1-hez) itt is kiveszi a breves lites et maxime miserabilium csoportját. V. ö. Jacobi, 314. L, 2. j. 6 c. 7. § 3. 14. C. II. q. 1. 6 Igy Jacobi, 316.1. Ugyanő rámutat arra, hogy a jogerő tanánál a római jog Gratiántól Stephanusig mindig növekvő befolyásra tesz szert. 317. 1. 7 C. XXXV. q. 9. pr. V. ö. Jacobi, 314. 1., 6. j. 8 Diet. Gr. p. c. 2. C. XXXV. q. 9. 9 C. II. q. 6. pr. 10 V. ö. Diet. Gratiani p. c. 40. ; diet. Gr. p. 43. ; diet. Gr. p. 64. ; diet. Gr. p. 65. ; diet. Gr. p. c. 72. ; diet. Gr. p. 73. ; diet. Gr. p. 77. C. XL q. 3.
