Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: A modern individualizmus és a történelmi protestantizmus
MODERN INDIVIDUALIZMUS 339 ségekről szóló tanítását, amint azt tényleg tette.1 De a szellemi indítóok mégis egészen más. Nem a nominalista relativizmus és szkepticizmus az, mely a protestantizmust a nominalistáknak a hitélet reális tartalmát kiürítő formuláinak elfogadására bírta rá, hanem az a meggyőződés, hogy a vallási igazságot sehol sem szabad racionálisan igazolhatónak tekinteni, hanem ezt mindenütt csak az egyéni belső megvilágosultság- ból kell meríteni. A nominalizmust az ő felfogásához a «ratio» filozófiai úton történt szkeptikus aláásása vitte, a protestantizmust pedig a ratio-nak a belső megvilágosultsággal szemben való lebecsülése. Ennek a belső megvilágosultságnak kizárólagos értéke pedig a protestantizmus részéről nem filozófiai meggyőződés, hanem a spiritualista szektáktól örökölt vallási alaptétel. 4. Az összes szálak tehát mégis a késői középkor spiritualista szektáinál futnak össze. És hogy a protestantizmus milyen közeli rokonságban áll ezekkel, azt mindennél jobban az a körülmény mutatja, hogy az a két, sok tekintetben ellentétes állásfoglalás, mellyel a spiritualista szekták az erkölcsi élet problémáját megoldották, a protestantizmus két alaptípusában él tovább : a lutheranizmusban és a kálvinizmusban. A spiritualista szekták tudvalevőleg a hívő teljes spiritualizációját nemcsak hogy lehetségesnek tartják, de követelik is attól, aki az új, Szent Lélek-i egyház tagja (a mennyország földi anticipációja, a Joachi- mitizmus alapgondolata, ebben a motívumban világosan jut kifejezésre); a «Szent Lélek birodalmának» tagja, a «szabadság szellemének» birtokosa csak az, akiben a Szellem teljesen érvényesült, akiben már nem áll fenn az a «belső feszültség», a romlott emberi természet és az isteni kegyelem között, mely a katolikus egyház tanítása szerint — legalább potenciálisan — a világ vége előtt még a szentben sem szűnik meg.1 2 (A joachi- mitizmus szempontjából ez következetes gondolat is, hiszen szerinte az az új világkorszak már beállt, melynek a Krisztusi egyházra következnie kell, a Krisztusi evangéliumot az «evangélium aeternum» váltotta fel, a véges világot a Szent Lélek örökkévaló birodalma.) Ezt a teljes spiritualizációt kétféleképpen lehet értelmezni : Az embernek teljesen átszellemült lelke vagy egészen visszavonul a látható, testi világból, úgyhogy magának az embernek a külső cselekvései már nem tudják érinteni a belső, lelki nyugalmát és ebből az következik, hogy a külső cselekvés teljesen indifferenssé válik a belső élet részére, vagy pedig 1 Luthernek a nominalisták iránt érzett szimpátiájára nézve különben jellemzó', hogy Occam-ról azt mondja (Werke ed. Berger III. 65.) : mein lieber Meister, és róla és Duns Scotusról : Das sind die besten zween — és így folytatja : Was sollten die anderen thun ? Uber diese alle gehet Thomas Aquinas (tudniillik a Szentírástól eltérő, önfejű tanításokban, mert Luther felfogása szerint a transsubstantiationak 1215-ben definiált dogmája, «ein wahn ist sancti Thome» (Werke ed Berger I. 216). 2 Lásd erre vonatkozólag A. Stolz, Theologie der Mystik 36. és 221. 1. 22*
